myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 5., vasárnap

Ámen!

„A laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete.” (Jelenések 3:14)

Az ámen héber szó, ami először a zsidó liturgia hagyományába, majd a keresztény egyház gyakorlatába került be a komoly kinyilatkozás, buzgalom, alárendelődés kifejezésére, hogy imában és dicséreteknél biztosítsa a közösséget. Benne van az állhatatosság és szilárd megalapozottság gondolata, amikre számíthatunk. Az Ószövetségben az ámen szóval bólintottak rá az átkok kihirdetésére (5Mózes 27:14–26), és ezzel válaszoltak a templomban énekelt zsoltárokra (Zsoltárok 41:13). De mit jelent? ’Így legyen’, ’biztosan’, ’bár engednének a szavadnak’, ’kétségtelenül’, ’igaz’, ’érvényes’ és végül ’kötelező’. Az áment nemcsak a mindennapok során, hanem a törvényhozás és a teológia nyelvében is használták: eskütételeknél, paktumoknál és szövetségeknél, ha valamit hangsúlyozni akartak egy másik szóval, egy döntés alátámasztására, és hogy megmutassák, egyetértenek valamivel. Lehettek magukban vagy többen, de a vallásos közösség azonosult azokkal, akik imádkoztak, és közbeszólva meg-megállították a dicséretet.

Az Újszövetségben a zsinagógában használták az áment. A gyülekezet az éneklés alatt vagy a törvény felolvasásakor mondta. Jézus és tanítványai a zsinagógai istentiszteleten hallhatták a szertartásos áment, innen került át a keresztény alkalmakra, ahol egyetemes liturgikus kifejezésként állandósult. Az Újtestamentumban Isten dicsőítéseit (doxológiáit) és Pál imáit követte, benne van a Miatyánkban, a legtöbb levél utolsó szava, és a Jelenések könyvében egy olyan liturgikus kifejezés, ami megerősíti a mennyei és földi dicsőítéseket és ígéreteket. Az evangéliumokban Jézus a legünnepélyesebb kijelentéseit megelőzően használja („Bizony, bizony, mondom néked”).

Ez Ésaiás próféta ámenjének Istene (65:16), a Jelenések könyve Ámenje, hű és igaz Tanúbizonysága az igazság megtestesülése egyházunknak, a laodiceabelieknek címzett különleges üzenettel. Arra hív, hogy teljes komolysággal fogadjuk el és álljunk ki a mintaimádság mellett, kimondva a megelőző, kötelező és végső áment, ami összekapcsol minket és bevon a gondviselésszerű beteljesedésbe.

Ma, mikor imádkozol, és a végén áment mondasz, biztos lehetsz abban, hogy „van Isten az égben”, aki odafigyel az esedezéseidre, és a legjobb úton vezeti az életedet.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.