vasárnap, 17 május 2026
BÉKESSÉG ÉS HŰSÉG FORRÁSA
„Ímé, én hozok néki kötést és orvosságot, és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség kincseit.” Jeremiás 33:6
Egyesek a napot spontán „Köszönöm!”-mel kezdik, és cserébe üzenetet várnak a Világegyetem Kormányzójától, mert meggyőződésük, hogy ha Isten megfelelőképpen értelmezi az üzenetüket, akkor kimondottan jó tervet fog véghez vinni velük kapcsolatosan.
A mai szöveg elsősorban a múltról szól, azokról a sebekről, amelyek még mindig árnyat vetnek a világgal és az élettel kapcsolatos látásmódra. Azoknak a kudarcoknak a felemlegetéséről is beszél, amelyek amúgy sem képesek megváltoztatni a múltat, viszont aláaknázák a jelent és beárnyékolják a jövőt. Az Úr gyógyulást kínál a múltra, a fájdalmas emlékekre, a súlyos veszteségekre és a szenvedést okozó, meggondolatlan életvitelre. Az új élet gyógyulással indul, s így a jövő egészséges lesz, ami helyreállítást, testi, érzelmi, szociális és lelki jólétet jelent, vagyis egészséges, magasztos jövőt. Mivel Isten nagyon jól ismer bennünket, tudja azt is, amit mi csak most fedeztünk fel, éspedig, hogy az agy sokkal több figyelmet fordít a negatív dolgokra, és ezeket emlegeti folyton.
A meggyógyított múlt, vagyis az egészséges jövő, olyan, mint a bővizű folyó, hiszen Isten a békesség és a hűség forrását fakasztja számunkra. A forrásról tudjuk, hogy eleinte csak gyenge kis ér, de egyre nagyobbá duzzad, amint távolodik a kiindulópontjától, ami a mai üzenet fényében a gyógyulás pillanata, ami aztán a békesség és a hűség forrásává válik. Lehet, hogy sziklák között vagy zúgó vízesésen, de az is lehet, hogy unalmas lapályon halad át, ahol semmi különös nem történik, a víznek mégis van egy belső ereje, ezért folyik tovább jól meghatározott célja felé.
Találjon téged bármilyen helyzetben a mai reggel – légy sértetlen vagy sebzett, aki a gyógyulás és a békesség folyamát vagy a helyreállítás áldását várod –, üzenetem számodra ez: „Ímé, én hozok néki kötést és orvosságot, és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség kincseit.”
Uram, segíts, hogy ne feledkezzek meg arról, hogy a Te jelenléted a legnagyobb csoda az életemben!
Ramona Costea, egészégügyi asszisztens