myBible logó myBible
Fiókom

2026. április 25., szombat

AZ IMA – A LÉLEK GYÓGYSZERE

„Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.” Zsoltár 17:1

A mai szöveg egy mély, igazságtalanság miatt szenvedő szívből fakadó ima. Dávid, a zsoltáros nem irgalomért, hanem Isten igazságáért könyörög. Nem csupán megszokott szavakat szól, hanem fájdalmában őszintén könyörög az Úrhoz lelki tisztaságért. Imája nem takar hátsó szándékot, hanem egyszerű és tiszta, nem bújik a látszat mögé. Ilyen az őszinte párbeszéd az ember és a Teremtője között.
Az életben a fájdalom néha annyira erős, hogy a szavak már nem csupán hangok, hanem egyenesen a lélek kiáltásai. Isten ezekben a pillanatokban nem az ékes beszédet, hanem a szív őszinteségét hallgatja meg.
Az ima több szavak felsorolásánál: a lélek kitárása, őszinte vallomás, élő találkozás Istennel. Egy olyan világban, amelyben a látszat csal, és az ima is néha csupán üres szertartás, Dávid az őszinteség példáját nyújtja. Nem próbálja lenyűgözni Istent választékos szavakkal, nem játszik szerepet, nem színleli a hitet, hanem olyan őszinteséggel beszél, amilyen őszinte ő maga.
A mai szöveg önvizsgálatra szólít. Hogyan imádkozunk? Kitárt lélekkel járulunk az Úr elé, vagy a szép, de tartalmatlan szavak mögé rejtőzünk? Ez az ima valójában az őszinteség, az igazságosság és az Istennel ápolt élő kapcsolat leckéje. A nehézségben nem az számít, hogy milyen jól tudjuk kifejezni magunkat, hanem az, hogy mennyire vagyunk őszinték. Isten, aki jól ismeri az ember szívét, mindig válaszol azoknak, akik nem „csalárd ajakkal” keresik Őt.
Az ima a lélek lélegzetvétele. Békességet eredményez a nyomorúságban, reménységet nyújt, amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút, hálára késztet a kapott áldásokért, megbocsátást szerez és megszabadít a terhektől. Ne tekintsd az imát utolsó lehetőségnek! Legyen ez az első reakciód!
Az ima rendkívül egyszerű, ugyanakkor egyszerűen rendkívüli. Keressük Istent, hiszen mindig az Övé az utolsó szó!
Vannak megoldatlan problémáid? Ismersz valakit, aki el van csüggedve? Ne feledd: Isten kész meghallgatni bennünket! Sajátítsd el ezt a bizonyosságot, és add át azoknak is, akiknek szükségük van rá!

Viorel Mincinoiu, családorvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.