myBible logó myBible
Fiókom

2026. január 15., csütörtök

RENDELKEZÉSÜNKRE ÁLLÓ HATALMAS ÁLDÁS – A VÍZ

„És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájuktól, s vizet adál nékik szomjúságukban.” Nehémiás 9:20

Még ma is tisztán emlékszem a lányom kijelentésére, amit a felsőmoécsi Respiro Ifjúsági Központban, a kisöskertáborban tett. Az udvaron volt egy víz csap, amiből inni lehetett, és ő annyira szerette azt a vizet, hogy egyszer csak ezt mondta:
– Anya, ez a víz annyira finom, hogy nekem már étel sem kell!
Hatalmas igazság ez egy gyerektől, aki nem sokat tud az emberi szervezet működéséről.
Sokszor, amikor a testünknek vízre van szüksége, mi ételt adunk neki, ezzel azonban csak a testsúlyunkat növeljük. Az éhség és a szomjúság központja a hipotalamuszban, az agy azon területén található, amely egyaránt az éhség és a szomjúság érzetét szabályozza. Amikor a szervezet kezd kiszáradni, a hipotalamusz akár tévesen is értelmezheti a kapott jelzéseket, ami megmagyarázza, hogy miért eszünk, amikor nem is éhesek, hanem csak szomjasok vagyunk.
Az emberi test nagyjából 100 billió sejtből tevődik össze, és a sejtek fő folyadék közege 70–85%ban víz. A sejtek megfelelő működéséhez nekünk kell biztosítanunk a szükséges vizet.
Tanulságos statisztikát vezettem 5 éven keresztül a kórházban, ahol dolgozom, amelyből kiderült, hogy a leggyakoribb bakteriális megbetegedések a vizeleti fertőzések. Ezek megelőzése érdekében javasolt a vízbevitel növelése.
A Teremtő, aki a legjobban ismeri az emberi szervezet működését, bölcsességet ígért, hogy helyes döntéseket hozhassunk, ugyanakkor biztosítja számunkra az ivóvizet is testünk szükségleteinek kielégítésére.
Egészségünk szempontjából a legfontosabb elemek mind rendelkezésünkre állnak. Ehhez nem kell gazdagnak lennünk, hisz a levegő, a víz, a napfény, a mozgás és a Teremtővel folytatott kommunikáció mindenki számára hozzáférhető kincs.
Elmélkedjünk az Istenünk által felkínált áldásokról, és kérjük Őt, hogy segítsen bölcs döntéseket hoznunk, ami az egészségünket illeti.

Claudia Daniela Goleanu, laboráns szakorvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.