myBible logó myBible
Fiókom

2026. január 5., hétfő

A HÁLA – A GYÓGYÍTÓ HOZZÁÁLLÁS

„Mindenben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok!” 1Thesszalonika 5:18

Este volt, a gyermekeinkkel közös elcsendesedés ideje. Egy kettejük közti beszélgetés mélyen elgondolkodtatott:
–    Ma volt életem legrosszabb napja! – fakadt ki az egyikük szomorúan.
–    Nekem viszont csodálatos napom volt! – mondta boldogan a másik.
Mindketten ugyanabban a kellemes légkörben töltötték a napot, vendégeink voltak, sokat játszottak, nagy gyerekzsivaj közepette, mégis az egymásétól eltérő hozzáállásuk döntötte el, hogy egyikük szíve örömmel, a másiké pedig szomorúsággal volt tele.
A hála, ha rendszeresen gyakoroljuk, idővel mély, szívbéli hozzáállássá válik.
Tudatos döntés, hogy minden nap keressük a jót, még a kihívások közepette is.
Jézus egy alkalommal egyszerre tíz leprást gyógyított meg, mégis csak egy tért vissza közülük, hogy köszönetet mondjon. Ő volt az, aki nemcsak testi gyógyulásban részesült, hanem az üdvösség biztosítékát is megkapta: „A te hited megtartott téged” (Lk 17:19). Hálája megváltozott szívének megnyilvánulása volt. Mert „semmi sem hat kedvezőbben a lélek és a test egészségére, mint a hála és a dicséret lelkülete” (A nagy Orvos lábnyomán, 216. o.)
A naponta gyakorolt hála gyógyít, megerősít, átalakít. Könnyű hálásnak lenni, amikor minden jól megy. Az igazi lelki érettség akkor mutatkozik meg, amikor a nehézségek közt is képesek vagyunk köszönetet mondani.
A Pennsylvaniai Állami Egyetem egyik tanulmánya szerint azok, akik egy hónapon át hálaleveleket írtak, a kísérlet ideje alatt sokkal boldogabbak voltak, mint azon társaik, akik nem nyilvánították ki a hálájukat. Egy másik kutatás szerint, ha valaki egy héten át naponta leír három jó dolgot, amit aznap átélt, akár hat hónapig is észlelhetően jobb érzelmi állapotban lesz.
Tanuljunk meg hálás szívvel élni! Gyakoroljuk a hálát szavainkban, tetteinkben, imáinkban! Legyünk azok, akik visszatérnek megköszönni a velük tett jót, este pedig leltárba veszik a megélt áldásokat és örömöket!
Nyisd meg a naplódat, és jegyezz fel minden naphoz legalább egy dolgot, amiért hálát adhatsz Istennek! Lehet, hogy épp ettől fog megváltozni az életed.

Sidonia Dinu, fogorvos 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.