ÉJSZAKAI PRÓBA

 „Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.” Zsoltár 17:3

A gyógyszereknek hála, ma már a HIVfertőzöttek várható élettartama is megközelíti az összlakosság átlagéletkorát. Kevesen tudják viszont, hogy minden új gyógyszer nagyon sok kutatás és tesztelés eredménye, és a „befutók” mögött nagyjából 5.000 – 10.000 bukott kísérleti készítmény van. Csak kevés orvosság „győzhet”, és még ezek közül sem tökéletes egyik sem.
Szívünket, gondolatainkat, magatartásunkat és érzelmeinket is próbára teszi Az, Aki a „szíveket és a veséket” vizsgálja. A mai szövegben azt tartom igazán lenyűgözőnek, hogy a szívünk éjszakai próbának van alávetve, mintha éjszaka sebezhetőbb lenne egy komoly vizsgálat előtt. Mi lehet az oka az éjjeli „próbának”?
Általában személyként gondolunk önmagunkra. Minden szónak, kifejezésnek története van. A személy főnév a latin persona szó magyar megfelelője, amely az ókorban a színházban viselt maszkot, álarcot jelölte. Ezt a kifejezést a görögöktől vették át a latinok. Az a tény, hogy ma személynek nevezzük magunkat, egy nem túl hízelgő valóságra utal: a nyilvánosság előtt mindig álarcot viselünk, eltitkolván lényünk bizonyos vonatkozásait.
A nyilvánosságban szebbnek akarunk látszani, mint valójában, ezért sok időt töltünk a tükör előtt és a boltok ruházati részlegén. Mások előtt jobbnak akarunk tűnni, ezért némelykor még adományozunk is, de úgy, hogy lássák az emberek (Mt 6:2). Mintha még a szavakat is azért kaptuk volna, hogy elrejtsük általuk a gondolatainkat. Próbálunk másnak tűnni, mint akik vagyunk valójában. Minden ember személy, szélhámos a szélhámosok között. Na, de éjszaka…
A színész éjszakára leveti az álarcát. Miközben elalvásra várunk, levetkőzzük az erény sminkjét, értelmünk csillámporát. Éjjel csak magunk vagyunk és igazi énünk. Ha akkor lennénk próbára téve, talán szégyenkeznünk kellene? Søren Kierkegaard írta: „Az ember csak akkor találja meg igazi önmagát, ha vállalja a szégyent Isten előtt, és nem menekül el önmaga elől. Aki sohasem szégyelli magát Isten előtt, az sohasem látta meg igazán önmagát.”
Csodálatos lenne, ha elmondhatnánk: „Az vagyok, akinek tűnök, és annak tűnök, aki vagyok.”
Vannak olyan emlékeid, amelyek elhomályosítják az örökkévalóság ígéretébe vetett bizalmadat? Imádkozz és tedd azt, amit Isten mond neked, hogy boldog lehess és béke hassa át szívedet!

Robert Ancuceanu, gyógyszerész professzor