myBible logó myBible
Fiókom

2025. december 16., kedd

Töviskorona és a dicsőség koronája

„És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24:30)

Krisztus eljön az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. Ki tud ránézni békességben? Ki lesz közöttük az, akire ez a kijelentés vonatkozik? „Eljön, hogy megdicsőüljön szentjeiben, és mindazok csodálják, akik hisznek benne.”
Ez nagy Isten és a mi Megváltónk, Jézus Krisztus dicsőséges megjelenése lesz. Az ő eljövetele mindent felülmúl dicsőségben, amit szem valaha is látott. Az ő személyes visszatérése a menny felhőiben messze felülmúl mindent, amit a képzelet valaha is elgondolt. A második advent tökéletes ellentéte lesz annak az alázatnak, amely az első eljövetelét kísérte. Akkor a mindenható Isten Fiaként jött el, de emberi természete eltakarta a dicsőségét. Akkor a királyoknak kijáró tisztelet minden világi jele nélkül érkezett, a dicsőség összes látható megnyilatkozása nélkül. Azonban a második advent idején a maga és az Atya dicsőségében érkezik a mennyei angyalok seregeinek kíséretében. Homlokát elcsúfító töviskorona helyett egy dicsőséges koronát visel majd. Többé már nem az alázat ruháját hordja, a régi palástot, amelyet gúnyolói adtak rá. Nem: Ő ekkor már hófehér köntösbe öltözik, és a ruhájára ez a név van írva: „Királyoknak királya és uraknak ura.”
Isten képviselőjeként Krisztus emberi testben jelent meg. Bár emberi alakot vett magára, mégis Isten Fia volt, és a világ lehetőséget kapott, hogy lássa, hogy kellene Istenhez viszonyulnia. Krisztus kijelentette: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (János 14:9) Amikor viszont másodszor is eljön, istenségét már nem rejti el. Úgy érkezik, mint aki Istennel egyenlő, az ő szeretett Fia, a menny és a föld fejedelme. Ő a népe Megváltója és Teremtője. Az Atya és a Fiú dicsősége eggyé válik. Akkor majd „vénei előtt dicsőség lészen” (Ésaiás 24:23). – Letter 90, 1898.

Mi a titka gyermekeink megmentésének? - Boldog otthon, 444. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.