2025. december 14., vasárnap
Ha Krisztus ma térne vissza
„Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lukács 21:36)
Krisztus azt kéri tőlünk, hogy legyünk éberek, mert csak így lehetünk méltókká arra, hogy megmeneküljünk mindazon dolgoktól, amelyek a földre következnek. Nagyon fontos, hogy ezt a figyelmeztetést megszívleljük. A minden igazság ellensége a nyomunkban van, és azon dolgozik, hogy Istent elfeledtesse velünk.
Jelentsen örömöt számunkra Krisztus hamarosan bekövetkező eljövetelének gondolata. Azoknak, akik vágynak adventjére, bűn nélkül jelenik meg az üdvösségükre. Azonban ha földi dolgok kötik le a gondolatainkat, nem tudunk örömmel várni visszajövetelére.
„Ha tudnám, hogy Krisztus néhány év múlva eljön – mondják némelyek –, egészen másképp élnék.” Viszont ha egyáltalán hiszünk abban, hogy eljön, ugyanolyan hűségesen kell élnünk, mintha tudnánk, hogy néhány év múlva jelenik meg. Nem láthatjuk a kezdetekből a véget, de Krisztus elegendő segítséget nyújtott az év minden napjára.
Csak a mai nappal kell foglalkoznunk. Ma legyünk hűek a hitünkhöz. Ma kell szeretnünk teljes szívünkből Istent, és a felebarátunkat, mint önmagunkat. Ma álljunk ellen az ördög kísértéseinek, és győzzünk a Megváltó kegyelme által. Így kell vigyáznunk és várnunk Jézus eljövetelére. Minden nap éljünk úgy, mintha tudnánk, hogy ez lesz az utolsó napunk ezen a földön. Ha meg lennénk győződve arról, hogy Krisztus holnap eljön, a mai napot nem töltenénk-e meg kedves szavakkal, önzetlen tettekkel, mindazzal, amit csak tehetünk? Türelmesek és szelídek legyünk, és mindazt vegyük nagyon komolyan, ami csak tőlünk telik, hogy lelkeket nyerjünk meg Krisztusnak. (…)
Kérlek benneteket, ne vesztegessetek időt világi gondolatokra, hanem az örökkévalóságra összpontosítsátok a figyelmeteket. Az Üdvözítő elérhetővé tette számotokra az örök életet, és megígérte, hogy minden szükséghelyzetben segít. Soha ne elégedjünk meg a jelenlegi eredményekkel. Ha teljes elmével és szívvel törekszünk arra, hogy elérjük az isteni eszményképet, ha Krisztushoz, hatalmas közbenjárónkhoz fordulunk segítségért, Ő megadja nekünk azt a segítséget, amire szükségünk van. Pontosan annyi erőt ad, amivel győztesek lehetünk a gonosz elleni küzdelemben. – Manuscript 11, 1885.
Mit kell megéreznie az édesanyának? - Boldog otthon, 441. o.