2025. december 5., péntek
A kegyelmi idő vége
„Mert Ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, itt [van] a kellemetes idő, íme, itt van az üdvösség napja.” (2Korinthus 6:2)
Most, éppen most van lehetőségünk felkészülni a mennyei világra. Krisztus azért adta az életét, hogy ez a próbaidő a rendelkezésünkre álljon. Azonban ez idő alatt Sátán is igyekszik uralkodni rajtunk. Nagy erővel dolgozik azon, hogy az emberek figyelmét a pénzszerzésre összpontosítsa. Sokféle szórakozást kitalál, hogy a gondolataikat világi örömökkel lekösse. Ezzel azt akarja elérni, hogy megfeledkezzenek a belső értékekről: a szelíd és csendes lélek szépségéről, amely Isten szemében nagy kincs. Arra törekszik, hogy az emberi élet minden pillanatát a nagyra törő tervek megvalósítása vagy az önző én szórakoztatására és kényeztetésére irányuló erőfeszítések töltsék ki. (…)
Az ördög arra használja befolyását, hogy hatástalanná tegye Isten és a lelkiismeret hangját, és a világ úgy működik, mint ami az ő irányítása alatt áll. Az emberek őt követik vezérükként. (...) Az élvezet és a szórakozás vágyától megszédülve arra törekszenek, ami velük együtt elpusztul. (…)
Az idők gyorsan beteljesedő jelei azt hirdetik, hogy az Úr nagy napja már közel van. Azon a napon azt is mondhatják majd rólunk: „Ezt az embert Isten megszólította, de nem hallotta meg, nem figyelt rá. A Lélek újra és újra megérintette a szívét, de ő így válaszolt: »Most eredj el, de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged.« (Apostolok cselekedetei 24:25) Ez az ember meglátta a Megváltó áldozatának csodálatos ragyogását, de valami jelentéktelen dolog közbeszólt, ami eltérítette a szívét. Visszautasított minden kegyelmes, mennyei befolyást.” – Manuscript 161, 1897.
Krisztus kész minket megszabadítani a bűntől, de nem gyakorol kényszert az akaratunk felett. És ha a következetesen elkövetett vétkek miatt teljesen eltorzul az akaratunk, és nem akarunk megszabadulni a bűneinktől, ha a felkínált kegyelmet nem fogadjuk el, mit tehet még értünk Jézus? Azzal, hogy határozottan visszautasítottuk szeretetét, önmagunkat tettük tönkre. „Íme, itt van a kellemetes idő, íme, itt van az üdvösség napja.” „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket…” (2Korinthus 6:2; Zsidók 3:7–8) – Steps to Christ, 34. o.
Miért vagyunk itt, Isten mire hívott el bennünket? - Boldog otthon, 431. o.