2025. november 29., szombat
A világot figyelmeztetni kell!
„És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24:14)
Ahogy a napsugár a föld legtávolabbi területére is eljut, Istennek az a terve, hogy az evangélium fénye is minden lélekhez eljusson a földön. Ebben
az időben, amikor úgy az ellenség dolgozik, mint még soha, hogy lekösse a férfiak és nők gondolatait, egyre aktívabban kell munkálkodnunk. Önzetlen szorgalommal hirdessük az irgalom utolsó üzenetét a városokban, országutakon és mellékutakon. A társadalom minden réteget el kell érnünk. Munkánk során különböző nemzetiséghez tartozókkal fogunk találkozni. Senki sem maradhat figyelmeztetés nélkül. Az Úr Jézus Isten ajándéka volt az egész világnak – nem csak a felsőbb osztályoknak vagy egy nemzetnek a többiek kizárásával. Az ő üdvözítő kegyelme átkarolja a világot. Aki akar, ihat az élet vizéből. Az egész világ várja, hogy meghallja a jelen igazságának üzenetét. (…)
Most épül a kegyelem országa, ahogy a szívek, amelyek tele voltak bűnnel és lázadással, napról napra átadják magukat szeretetének. Az ő dicsőséges országa azonban csak Krisztus második eljövetelekor fog teljes egészében felállni. „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének.” (Dániel 7:27) (…)
A mennyei kapuk ismét felemelkednek, és tízezerszer tízezer és ezerszer ezer szent kíséretében úgy jelenik meg a Megváltónk, mint „a királyoknak királya és az uraknak az Ura” (1Timótheus 6:15). „És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.” (Zakariás 14:9). „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik…, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” (Jelenések 21:3)
Jézus azonban az eljövetele előtti időről azt mondta: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek.” Az ő országa addig nem jön el, míg a kegyelem örömhíre el nem jut az egész földre. – The Review and Herald, 1912. november 14.
Hogyan kell az időt jól és változatosan felhasználnunk? - Boldog otthon, 425. o.