2025. november 16., vasárnap
Rettenthetetlen bátorsággal
„Legyetek erősek, és bátorodjék a ti szívetek, mindnyájan, akik várjátok az Urat!” (Zsoltárok 31:25)
A menny erőforrásai határtalanok, és valamennyi a rendelkezésünkre áll. Isten vajon nem a legnemesebb erényeket állította Krisztus követői elé, hogy ápolják azokat, és a legnagyobb elnyerhető áldásokat? Az Úr arra hív bennünket, hogy egy olyan versenyen induljunk, amelyen minden résztvevő első lehet. Arra kér, hogy jelentkezzünk egy olyan háborúba, amelyben mindenki győzhet. Az igazság köntöse és az örök élet koronája: ez a jutalom, amelyet a győztesnek ajánlanak.
A mennyei világ lakói azt várják Jézus követőitől, hogy fényesen ragyogjanak a világban. Be kell mutatniuk a kegyelem erejét, amelyért az Üdvözítő meghalt, hogy az embereknek adhassa. Isten mindazoktól elvárja, akik Krisztus követőinek vallják magukat, hogy az életük által a kereszténység legnemesebb vonásairól tanúskodjanak. Ők a Fiú hiteles képviselői. Az ő feladatuk bizonyságot tenni arról, hogy a kereszténység valódi. A hit embereinek kell lenniük, akik állandóan növekednek, egészséges lelkű embereknek, akik kétely nélkül bíznak Istenben és ígéreteiben.
Az Atya eltántoríthatatlanul bátor embereket hív, akik teljes reménységgel, hittel és bizalommal rendelkeznek, és örvendeznek a végső győzelem gondolatának, akiket a jelentkező akadályok nem hátráltatnak. Aki rendíthetetlenül ragaszkodik az igazság elveihez, biztos lehet abban, hogy a leggyengébb jellemvonásai a legszilárdabbakká válhatnak. A menny angyalai segítik, aki arra törekszik, hogy életét összhangba hozza Istennel és a szent törvényével. Az Úr ott áll mellette, amikor elhatározza: „Le kell győznöm az engem ostromló kísértéseket, különben kiűzik Krisztust a szívemből.” Minden kísértéssel megküzd, és minden csábításnak ellenáll. A Magasságostól nyert erővel tartja kontroll alatt azokat a szenvedélyeket és ösztönös hajlamokat, amelyek ellenőrizetlenül vesztessé tennék. (…)
Miért ne haladhatnának tehát hittel és bátorsággal előre azok, akik a sötétség hatalmai ellen küzdenek? Az Atya, Krisztus és a Szentlélek az ő oldalukon áll. Azok, akik Immánuel herceg véres zászlaja alatt állnak, ne tegyenek semmi olyat, ami szégyent hozna arra az ügyre, amelyért harcolnak. Krisztus azt várja, hogy katonái bátrak, hűségesek és igazak legyenek. – The Review and Herald, 1904. február 18.