2025. november 15., szombat
Isten dicsőségére
„Dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve tibennetek és ti is őbenne a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (2Thesszalonika 1:12)
Kötelességünk, hogy nagy tisztelettel tekintsünk Isten dicsőségére, és még az arcunk szomorúságával vagy rosszul megválasztott szavakkal se közvetítsünk téves információt arról, hogy Isten parancsolatai a szabadságunk korlátozását jelentenék. Kiváltságunk, hogy az élet minden területén – arcvonásaink, természetünk, szavaink, jellemünk által – határozott bizonyságot tegyünk
arról, hogy jó az Urat szolgálni. (…)
Isten szereti a parancsolatokat megtartó népét, mert a hűségükkel az ő szent nevét dicsőítik, és bizonyságot tesznek az Úr iránti szeretetükről Hitünk és buzgóságunk legyen arányos azzal a nagy világossággal, amely beragyogja az utunkat. A hit, az Istenbe vetett alázatos, bizalomra épülő hit – az otthonunkban, a szomszédaink körében, a gyülekezetünkben – felismerhető. A Szentlélek munkáját nem lehet hátráltatni. Az Atya Isten örömmel nyilatkoztatja ki magát népe előtt olyan Istenként, akiben feltétlenül megbízhatunk. (…)
Amikor a gazdák ajánlják vagy értékesíteni akarják termékeiket, nem a legygyengébb, hanem a legjobb példányokat gyűjtik össze. Az asszonyok buzgón igyekeznek, hogy a legfinomabb, aranyló vajkockákat kínálják szépen megformázva és felcímkézve. A férfiak különböző zöldségek legjobb minőségű termését hozzák el. A legjobb és legszebb gyümölcsökkel jelennek meg, ami dicsőségére válik az ügyes munkásoknak. A sokféle gyümölcs – alma, őszibarack, sárgabarack, narancs, citrom és szilva – mind nagyon szép. Senki sem hoz beteg, göcsörtös példányt, hanem a legkiválóbbat, amit csak a föld megterem.
És az utolsó napokban a most élő keresztények vajon miért ne kínálhatnák az önzetlen cselekedeteik legvonzóbb gyümölcseit? Az Isten parancsolataihoz hűséges nép miért ne teremne jó gyümölcsöket pozitív tetteik legékesebb ruhájában? Szavaik, magatartásuk, öltözködésük hozzon kiváló minőségű termést. Krisztus azt tanította, hogy gyümölcseikről ismeritek meg őket Az egyháztagok élete tükrözze vissza a Megváltó jellemének értékes vonásait. – Manuscript 70, 1897.