Felelősségünk a szegények iránt

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté 25:35–36)

Amíg a világnak szüksége van együttérzésre, Isten népe imáira és segítségére, míg szüksége van arra, hogy felfedezze Krisztust követői életében, addig népének éppúgy szüksége van azokra a tapasztalatokra, amelyek felkeltik együttérzésüket, hatékonnyá teszik imáikat, és az isteni példaképhez hasonló jellemet alakítanak ki bennük.
Az Úr azért hozott közénk szegényeket, szerencsétleneket, betegeket és szenvedőket, hogy ezeket a tapasztalatokat biztosítsa számukra. Őket Krisztus hagyta az egyházára, akikről úgy kell gondoskodni, ahogy Ő tette. Isten így távolítja el a salakot, és tisztítja meg az aranyat, biztosítva számunkra a szívünk és jellemünk szükséges nevelését.
Az Úr a mi közreműködésünk nélkül is el tudná végezni a munkáját. Ő nem függ a pénzünktől, az időnktől vagy a munkánktól. Azonban egyháza különlegesen értéket képvisel a szemében. Ez az a doboz, amely az ő ékszereit tartalmazza, a juhokat magába foglaló nyáj, és az a vágya, hogy azt folt, hiba vagy bármi hasonló nélkül lássa. Kimondhatatlan szeretettel vágyódik ezután. Éppen ezért adott nekünk lehetőséget arra, hogy dolgozzunk a művében, és Ő szeretetünk és hűségünk jeleként fogadja munkánkat.
Azzal, hogy az Úr szegényeket és szenvedőket hoz közénk, próbára tesz bennünket, hogy felfedje előttünk, mi van a szívünkben. Az elme és a szív könnyebben nevelhető, ha gyengéd együttérzéssel fordulunk másokhoz, hogy a javainkat és kiváltságainkat a szükségleteik enyhítésére fordíthassuk. (…)
A jó cselekedetek áldozat árán gyakorolhatók, de éppen ennek az áldozatnak gyümölcse a fegyelem. Ezek a kötelezettségek szembeállítanak a természetes érzéseinkkel és hajlamainkkal, de teljesítésük által győzelmet aratunk a jellemhibáink fölött.
A világot nem az győzi meg, amit a szószékről hall, hanem ahogy az egyház tagjai élnek. A prédikátor hirdeti az evangélium üzenetét, de a gyülekezet gyakorlati istenfélelme a bizonyság az evangélium erejére. – Testimonies for the Church, 6. kötet, 261–263. o.

Mi nem tekinthető bűnnek karácsony idején? - Boldog otthon, 405. o.