myBible logó myBible
Fiókom

2025. november 5., szerda

A fény hordozói a menny felé vezető úton

„Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek mint csillagok e világon.” (Filippi 2:15)

Isten igaz gyermekeit minden korban „Krisztus Lelke, amely bennük lakozott”, a népek világosságává tette. József a világosság hordozója volt Egyiptomban. Tisztaságában, jóindulatában és gyermeki szeretetében Krisztust képviselte egy bálványimádó országban. Amíg Izrael népe úton volt Egyiptomból az ígéret földjére, a közöttük élő igazszívűek a világosságot képviselték az ott élő nemzetek számára. Az Úr általuk nyilatkozott meg a világ számára. Dániel és társai Babilonban és Márdokeus Perzsiában a fény tündöklő sugaraiként ragyogtak a királyi udvarok sötétségében.
Ugyanígy Jézus tanítványai is a fény hordozói voltak a menny felé vezető úton. Rajtuk keresztül az Atya irgalma és jósága nyilatkozott meg az Istent nem ismerő, sötétségbe borult világ előtt. Az ő jó cselekedeteik láttán mások is dicsőítették a mennyei Atyát, mert nyilvánvalóvá vált, hogy létezik egy Isten a világegyetem trónján, aki dicséretre méltó és jelleme követésre érdemes. A szívben izzó isteni szeretet, az életben megnyilvánuló krisztusi harmónia olyan, mint amikor az emberek betekinthetnek a mennyei világba A világ arra figyel, hogy a magukat keresztényeknek vallók milyen gyümölcsöt teremnek. Joggal várják azoktól az önmegtagadást és az önfeláldozást, akik azt állítják, hogy hisznek a jelenvaló igazságban. (…)
Az Úr úgy rendelkezett, hogy művét a világtól jól elkülöníthető módon, a szentség tulajdonságai által mutassa be. Azt kívánja, hogy népe az élete által tegyen tanúbizonyságot a keresztény élet előnyeiről a világiassággal szemben. Az ő kegyelme által minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy az életünk valamennyi területén rámutassunk a mennyei elvek felsőbbrendűségére a világi elvekkel összevetve. Azt kell bemutatnunk, hogy a világiassághoz képest emelkedettebb érdekek vezetnek bennünket. Az élet minden területén jellemünk tisztaságáról tanúskodjunk, hogy a befogadott és megélt igazság Isten fiaivá és leányaivá, a mennyei király gyermekeivé tegyen bennünket, és mint ilyenek, az ügyeikben becsületesek, megbízhatók, igazak és tisztességesek vagyunk az élet kisebb-nagyobb dolgaiban egyaránt. – The Review and Herald, 1905. július 27.

Mit kell megértetnünk a gyermekeinkkel? - Boldog otthon, 397. o.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.