2025. november 2., vasárnap
Harc az erkölcsi sötétséggel szemben
„Mert, íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.” (Ésaiás 60:2)
Az a történelmi kor szomorú képet tár azok elé, akiknek felnyílt a szemük, hogy felismerjék a minden téren uralkodó gonoszságot. Szinte teljesen elhagyta Isten félelme és szeretete a világot. Ez az az idő, amelyet Ésaiás megjövendölt, amikor „sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket”. Tömegeket vezetnek a hitetlenség téveszméi, és élnek a tévelygés sötétségében. (…)
Mindenhol fellelhető a hitetlenség ördögi szelleme, és már a társadalom minden rétegét átjárja. Számos egyetemen, főiskolán és középiskolában tanítják, és még a közoktatásban és az óvodákban is bekerül a tantervbe. A magukat keresztényeknek vallók közül ezrek hallgatnak a hazug lelkekre. (…)
A mai világnak égető szüksége van Jézus Krisztus kinyilatkoztatására, amit az ő szentjei képviselnek. Isten azt kívánja, hogy az övéi szent népként álljanak a világ elé. Miért? Mert van egy világ, amelyet az evangéliumi igazság világossága által kell megmenteni. És mivel az igazság üzenetét – amely az embereket a sötétségből Isten csodálatos világosságára hívja ki – az egyház közvetíti, tagjainak az igazság Lelke által megszentelődött életének kell bemutatnia a hirdetett üzenet igazságát. (…)
A világnak szüksége van a gyakorlati kereszténység bemutatására. Tekintettel arra, hogy azok, akik Jézus követőinek vallják magukat, látványosságai a hitetlen világnak, kötelességük meggyőződni arról, hogy megfelelő kapcsolatban állnak-e az Úrral. Ahhoz, hogy a világ világosságává legyenek, arra van szükségük, hogy az igazság Napjának tiszta fénye folyamatosan ragyogjon rájuk. (…)
Amikor Isten népe már oly mértékben elhatárolódik a gonosztól, hogy gazdagon megnyugodhat rajtuk a mennyei világosság, és ráragyoghat általuk a világra, akkor Ésaiás jövendölése sokkal teljesebb mértekben lesz valósággá, mint valaha is a múltban. „És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a neked feltámadt fényességhez… Hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága.” (Ésaiás 60:3, 5) – The Review and Herald, 1910. március 31.
Mikor növekszik az ifjúságot fenyegető veszély? - Boldog otthon, 393. o.