2025. október 30., csütörtök
Ne szabjátok magatokat e világhoz
„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12:2)
Krisztus soha nem vezeti rá a követőit arra, hogy olyan fogadalmakat tegyenek, amik azokkal egyesítik őket, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel. A világi ember és az Istent hűségesen szolgáló személy között nagy szakadék tátong. A legjelentősebb témákban – Isten, igazság és örökkévalóság – a gondolataik, rokonszenvük és érzéseik nem állnak összhangban. Az egyik csoport úgy érik, mint a búza az Úr magtárában, a másik pedig mint parlagfű a pusztulás tüzére. Hogy lehet köztük egységes cél vagy előrehaladás? (…)
Óvakodnunk kell attól, hogy a bigottság és intolerancia szellemének engedelmeskedjünk. Ne álljunk félre másoktól abban a szellemben, amely azt a látszatot kelti: „Ne gyere a közelembe, mert én szentebb vagyok nálad!” Nem szabad elzárkóznunk embertársainktól, hanem arra kell törekednünk, hogy átadjuk nekik azt a drága igazságot, amely megáldotta a szívünket. De ha keresztények vagyunk, és annak szellemét hordozzuk, aki azért halt meg, hogy megváltsa az embereket a bűneiktől, akkor túlságosan is szeretni fogjuk a társaink lelkét ahhoz, hogy jelenlétünkkel és befolyásunkkal bűnös örömeiket támogassuk. Egy ilyen magatartás, amely távolról sem használna nekik, csak arra késztetné őket, hogy kételkedni kezdjenek vallásunk valóságosságában. Szilárduljunk meg abban a meggyőződésben, hogy semmi, ami valamilyen szempontból, de eltér az igazságtól és az igazságosságtól az emberekkel való kapcsolatunkban és partnerségünkben, nem válhat a hasznunkra, és nagyban meggyalázza Istent.
A menny munkája az emberi család üdvösségéért az egyetlen olyan kiemelkedő fontosságú munka, amit tovább kell vinni világunkban. Amikor az emberek hajlandók mindenre veszteségként tekinteni, csak hogy Krisztust megnyerjék, akkor kinyílik a szemük, hogy a dolgokat olyannak lássák, amilyenek valójában. Akkor fognak elfordulni a földi vonzástól a mennyei felé.
„És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek [az engedelmesek], és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja Őt.” (Malakiás 3:17–18) – The Review and Herald, 1910. augusztus 25.