A Biblia adakozási szabályai

„Ki-ki az ő képessége szerint adjon az Úrnak, a te Istenednek áldása szerint, amelyet ád néked.” (5Mózes 16:17)

A makedóniai keresztények tapasztalata gyönyörűen illusztrálja a szeretet és az önfeláldozás szellemét, amelyet Krisztus kegyelme ültet el a szívben.
Pál apostol így ír róluk: „A nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett… Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket. És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak és nekünk is az Isten akaratjából.” (2Korinthus 8:2–5) És ahol Krisztus Lelke jelen van, ott ugyanezek a gyümölcsök fognak megnyilvánulni. – The Review and Herald, 1893. május 9.

A tized és az adományok bibliai rendszerében a különböző személyek által fizetett összegek természetesen a jövedelemmel arányosan nagymértékben eltérnek egymástól. A szegény embernél a tized viszonylag kis összeg lesz, és adományait a lehetőségeihez mérten adja. De nem az adomány nagysága teszi elfogadhatóvá az áldozatot Isten előtt, hanem a szív szándéka, a hála és a szeretet szelleme, amit kifejezésre juttat. Ne érezzék úgy a szegények, hogy az adományaik olyan kicsik, hogy nem érdemelnek figyelmet. Adakozzanak csak a lehetőségeik szerint, érezve, hogy ők Isten szolgái, és Ő elfogadja felajánlásukat. Akire az Úr nagy tőkét bízott, ha szereti és féli Istent, nem látja tehernek, hogy megváltozott lelkiismerettel teljesítse a menny kívánalmait. A gazdagok kísértésbe esnek majd, hogy engedjenek az önzésnek és a fösvénységnek, és megtagadják az Úrtól, ami az övé, de aki hűséges hozzá, az a kísértés idején azt fogja válaszolni Sátánnak: „Meg van írva: Hát meg akarja-e rabolni az ember Istent?” (…)
Akik az örökkévaló valóságot tartják szem előtt, teljes szívükből, lelkükből és erejükből szeretik az Urat és felebarátjukat, mint önmagukat, lelkiismeretesen fogják teljesíteni minden kötelességüket, mintha elhúzták volna előttük a függönyt, és megláthatnák, hogy a mennyei világegyetemre való tekintettel végzik munkájukat. Mindazok, akikben Krisztus lelkülete él, vidám buzgósággal vigyék majd be adományaikat az Úr pénztárába. – The Review and Herald, 1893. május 16.

Mi nem foszthat meg a vendégszeretet gyakorlásától? - Boldog otthon, 383. o.