2025. október 22., szerda
Isten legfőbb céljai
„És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét, amely felől megesküdt a te atyáidnak, miképpen e mai napon van.” (5Mózes 8:17–18)
Akik nagyon szeretik Istent, rájönnek, hogy minden számítást felülmúlóan gazdagok azokkal a javakkal, amiket Isten ad nekik. Az embernek semmi nincs a birtokában, amihez kizárólagos joga lenne. Még önmagával sem rendelkezik, mert drágán vásárolták meg őt, mégpedig Isten Fiának a vérével. Krisztus igényt tart a világunkban lévő minden tulajdonra. Ő olyan körülmények sorát indíthatja el, amelyek elsöpörhetik az évek során felhalmozott nyereséget. És segítséget is küldhet szükségben levő gyermekei számára. (…)
Isten adja az embernek az élet leheletét. Mi nem tudunk teremteni; mi csak összegyűjthetjük, amit az Úr hozott létre. Ő a mi őrzőnk, tanácsadónk; és még ennél is több: mert az ő bőkezű gondoskodása által nyerjük el minden ügyességünket, tapintatunkat és képességünket. Mindened, amid csak van, az ő ajándéka, mert semmid nem volt, amivel létrehozhattad vagy megvásárolhattad volna. De nem olyan ékességként kaptad, ami majd elválaszt tőle, hanem hogy a szolgálatban segítsen.
Abban a pillanatban, amikor az ember szem elől veszíti, hogy képességei és vagyona az Úré, már abban a pillanatban elsikkasztja az Úr javait. Az igazságtalan intéző szerepét játssza, és ezzel arra készteti az Urat, hogy tulajdonát hűségesebb kezekbe adja át. A menny hű kezelésre szólítja fel azokat, akikre rábízta javait, hogy mutassák meg a világnak, ők a bűnösök üdvösségéért fáradoznak. Felszólítja, akik irányítása alatt állónak vallják magukat, hogy ne állítsák be hamisan jellemét. Napról napra jótéteményekkel halmoz el bennünket. Dicsőítsük azzal, hogy másoknak is adunk abból a rengeteg bőségből, amivel megajándékozott minket. Ó, ez a szeretet, ez a szent, szent, önzetlen szeretet! Az Úr képviselőiként ismerjük fel, milyen szörnyű, ha önző megnyilatkozásainkkal hamis színben tüntetjük fel a Megváltót. Isten arra kéri fiait és leányait: mutassák meg a világnak, hogy Ő nem önző, hanem mennyi nagylelkű, önzetlen terve van. Csak a csatornákra vár, melyeken keresztül szeretetének gazdagságát továbbíthatja felénk. – Manuscript 63, 1901.
Milyen feladatot töltsön be az otthonunk? - Boldog otthon, 378. o.