2025. október 18., szombat
A Bárány követői
„Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jelenések 14:4–5)
Az Úrnak népe van a földön, amely követi a Bárányt, ahová csak megy. Ezrek vannak, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Ők állnak majd vele a Sion hegyén is. Nekik e földön kell megállniuk, teljes páncélzatban, készen arra, hogy részt vegyenek a pusztulásba rohanók megmentséséért végzett munkában. Nem kell megvárni, míg megtérünk, hogy követhessük Krisztust. Isten népe ezt már itt lent is megteheti. Csak akkor követhetjük Isten Bárányát a fenti udvarokban, ha itt is követjük Őt. Nem szabad szeszélyesen vagy alkalomszerűen követnünk Krisztust, vagy csak akkor, amikor az az előnyünkre válik. El kell döntenünk, hogy követjük Őt. A mindennapi életben úgy kell követnünk a példáját, ahogy a nyáj is bizalommal követi pásztorát. Úgy kell követnünk Őt, hogy szenvedünk érte, és minden lépésnél azt mondjuk: „Ha megöl is engem, én mégis bízom benne.” (Jób 13:15; a King James-fordítás alapján) Az ő életgyakorlatának a mi életgyakorlatunknak kell lennie. És ahogy igyekszünk olyanok lenni, mint Ő, és akaratunkat az ő akaratával összhangba hozni, úgy Őt fogjuk kinyilatkoztatni. – The Review and Herald, 1898. április 12.
Nem egy tétlen álomországban vagyunk. Mi Krisztus katonái vagyunk, akiket besoroztak abba a munkába, hogy megmutassuk hűségünket Megváltónkhoz. Amilyenek a mennyei otthonokban leszünk, mikor üdvözültünk, mikor már örökre üdvözültünk, annak a tükörképe lesz, amilyenek most vagyunk jellemben és szent szolgálatban. Nem kellene-e azzal megmutatnunk a hűségünket, hogy itt, próbaidőnk helyén megtartjuk Isten parancsolatait? (…)
Rendíthetetlen hűséggel követjük Krisztust, állandóan magunk előtt látva tökéletes engedelmességgel, tisztasággal és önfeláldozással teli életét, hogy ezt látva az ő képére változhassunk meg? Próbáljuk utánozni a hűségét? Ha arra neveljük magunkat, hogy azt mondjuk: légy te az én példaképem; ha a hit szemével látjuk élő Megváltónak Őt, akkor erősödünk meg követésében. Akkor a szeplőtelenekkel együtt fogjuk követni Jézust az eljövendő életben. Mivel szemünkkel láttuk, és szívünkkel tanúsítjuk, úgy tehetünk bizonyságot fenségéről, mert hit által voltunk vele a szent hegyen. – The Review and Herald, 1898. április 12.
Kinek az eszköze a pletyka és a híresztelés lelkülete? - Boldog otthon, 371. o.