2025. október 15., szerda
Segítség a kétségbeesetteknek
„Atyámfiai, hogyha valaki tiköztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól, és sok bűnt elfedez.” (Jakab 5:19–20)
Sokan eltévednek, érzékelve szégyenüket és ostobaságukat. Addig néznek a hibáikra és tévedéseikre, míg szinte teljesen kétségbe nem esnek. Nem szabad megfeledkeznünk ezekről a lelkekről. Amikor árral szemben kell úszni, az áramlat ereje visszafog bennünket. Ilyenkor nyújtsuk feléjük a kezünket, mint ahogy nagy testvére is kezét nyújtotta a süllyedő Péternek. Beszéljünk hozzájuk reményteljesen. (…)
Lelki beteg testvérednek szüksége van rád, ahogy neked is szükséged van testvéri szeretetre. Szüksége van annak tapasztalatára, aki olyan gyenge volt, mint ő, aki együttérez vele és segít neki. Saját gyengeségünk ismerete által segíthetünk a szükségben levő másiknak. Soha ne menjünk el egy szenvedő lélek mellett anélkül, hogy ne próbálnánk meg neki abból a vigasztalásból adni, amellyel mi magunk is vigasztalást kapunk Istentől.
A Krisztussal való közösség, az élő Megváltóval való személyes kapcsolat teszi képessé az elmét, a szívet és a lelket arra, hogy alantasabb természete felett győzedelmeskedjen. Mondd el a vándornak, hogy egy mindenható kéz tartja, és olyan végtelen emberség van Krisztusban, mely szánakozik rajta. Nem elegendő csak hinni a törvényben és az erőben, olyan dolgokban, amelyek nem ismernek szánalmat, és soha nem hallják meg a segélykiáltást. Arra van szüksége, hogy egy meleg kezet foghasson meg, és egy gyengéd szívben bízhasson meg. Elméjét meg kell őriznie egy isteni jelenlét gondolatánál, amely mindenkor mellette van, és folyton könyörülő szeretettel tekint rá. Mondd meg neki, hogy egy olyan apa szívére gondoljon, amely mindig szomorkodik bűnei miatt, egy olyan apa kezére, amit mindig felé nyújt, egy olyan apa hangjára, ami azt mondja: „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem…” (Ésaiás 27:5)
Miközben részt veszel ebben a munkában, emberi szemnek láthatatlan társaid vannak. Mennyei angyalok voltak a mellett a szamaritánus mellett, aki a sérült idegenről gondoskodott. A mennyei udvarok angyalai mindazok mellé oda állnak, akik Isten szolgálatát végzik, amikor társaiknak segítenek. És maga Krisztus is együttműködik veled. Ő a helyreállító, és ha a vezetése alatt dolgozol, nagyszerű eredményeket fogsz tapasztalni. – Manuscript 126, 1907.
Mit ne engedjünk meg, hogy beköltözzön az otthonunkba? - Boldog otthon, 368. o.