2025. október 11., szombat
Hogy segítsünk a tévelygőknek
„Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti, lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Galata 6:1)
Isten a szeretet, Ő az élet. Az Úr előjoga a megváltás, az újjáépítés és a helyreállítás. Isten Fia már a világ megalapítása előtt halálra adatott, és a megváltás az a titok, mely „örök időkön át titokban maradt” (Róma 16:25, a revideált King James-fordítás alapján). A bűnre viszont nincs magyarázat, és semmi okot nem lehet a létezésére találni. Senki sem tudja addig, ki Isten, míg nem látja magát bűnösként a Golgota keresztjének fényében; de amikor nagy szükséghelyzetében bűnbocsánatot kérve a Megváltó után kiált, az Úr kegyelmesen és irgalmasan, hosszútűrően, jóságosan és igazságban bővölködően mutatja meg magát előtte. Krisztus műve, hogy megváltja, helyreállítja, megkeresi és megmenti az elveszettet. Ha összekapcsolódunk Jézussal, akkor mi is részesei vagyunk az isteni természetnek, és a mennyel együtt kell munkálkodnunk. Nekünk kell bekötöznünk a megsebzett és összetört lelket; és ha egy testvérünk eltévedt, nem szabad az ellenséggel együtt lerombolnunk és tönkretennünk őt, hanem Krisztussal együtt dolgozzunk azon, hogy szelíden állítsuk helyre őt.
A Jézusba vetett reménységünk alapja, hogy felismerjük: bűnösök vagyunk, akiknek helyreállításra és megváltásra van szükségük. Bűnösökként legyen elég bátorságunk ahhoz, hogy Megváltónknak mondhassuk Őt. Akkor vigyázzunk, nehogy úgy bánjunk a tévelygőkkel, hogy azzal azt üzenjük másoknak, nekünk nincs is szükségünk megváltásra. Ne ítélkezzünk, ne marasztaljunk el senkit, és ne romboljunk úgy, mintha mi hibátlanok lennénk. Krisztus dolga a javítás, a gyógyítás, a helyreállítás. Isten a szeretet. Ő nem ad teret Sátánnak, hogy a legrosszabbat megjelenítve vagy gyengeségeinket ellenségeink előtt leleplezve diadalmaskodjon rajtunk. – The Review and Herald, 1895. február 26.
Krisztus azért jött, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az üdvösséget. Nem kerülte el a legeltévedtebbeket és a legbűnösebbeket sem; különösen azokért munkálkodott, akiknek a legnagyobb szükségük volt az üdvösségre, hisz azért jött, hogy ezt elhozza. Minél nagyobb szükségük volt reformra, annál mélyebb érdeklődéssel, annál nagyobb együttérzéssel fordult hozzájuk, és annál komolyabban végezte munkáját. Nagy, szerető szíve megindult azokon, akiknek a legreménytelenebb volt az állapotuk, és akiknek a legnagyobb szükségük volt átformáló kegyelmére. – Testimonies for the Church, 5. kötet, 603. o.
Mit nem akar tapasztalni Isten az életünkben? - Boldog otthon, 363. o.