2025. október 9., csütörtök
Egymás megsegítése
„Hanem az igazságot követvén szeretetben mindenestől fogva nevekedjünk abban, aki a fej, Krisztusban.” (Efézus 4:15)
Szeretném, ha szívből megfogadnánk, hogy egyetlen szót se szólunk egyik testvérünk ellen sem. Ne felejtsétek el, hogy őket is kísérti az ördög, talán még erősebben is, mint titeket. Azok, akik a legjobban eltévelyedtek, ők szorulnak rá leginkább a segítségünkre. Ne pletykáljatok róluk, és ne tegyetek megjegyzéseket a jellemükre, hanem Jézus és az igazság szeretetével menjetek
oda hozzájuk, és próbáljatok meg segíteni rajtuk.
Amikor kétségek gyötörnek, és sötétség fogja körül a lelkedet, a legjobb út, amit követhetsz, hogy kikerülj ebből a sötétségből, ha valaki másnak segítesz, aki elcsüggedt. Ahogy megpróbálsz másokat felemelni, íme, magadat is felemeled, és szoros kapcsolatba kerülsz Istennel. Amint kedvességet tanúsítasz mások iránt, magadon is segítesz, mert ugyanez tükröződik vissza rád is. Az az ember, akinek a lelkében a legtöbb van Krisztusból, a leggyengédebb együttérzéssel fordul majd a segítségre szoruló lelkek iránt.
Mindig lesznek tévelygők köztetek, és itt van az a pont, ahol a keresztény jellemed megmutatkozik. Ne taszítsd el őket magadtól, hanem ha van világosságod, igyekezz, hogy rájuk ragyogjon, és így segítheted őket a menny felé. Minden lélek, akiben Krisztus lelkisége van, a Megváltó tetteit fogja követni. És ha valaki látja, hogy valaki elkóborol az Úrtól, úgy fog érezni, mint Jézus, az elveszett juhok iránt. Kilencvenkilencen voltak a nyájban, de Ő utánament az egyetlen eltévedtnek. Nekünk is ezt a szellemiséget kell követnünk. Isten gyermekeiként világosságban kell járnunk, és ahogy világosságban járunk, úgy világítjuk meg mások számára az utat. Ápoljuk magunkban az Isten iránti hálát, és akkor már nem lesz szemünk az apró nehézségekre. És bár testvéreink tévedhetnek, vajon mi nem tévedünk? Nekünk is vannak hibáink, akárcsak nekik, és mi is könyörületre vágyunk, éppúgy, mint ők – tehát legyünk könyörületesek egymáshoz.
„Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kolossé 3:16) Ez a keresztények kiváltsága. – Manuscript 33, 1885.