A testvériség

„Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.” (Jelenések 15:4)

Krisztus azt szeretné, ha felismernénk, hogy ugyanazok az érdekeink. Az isteni Megváltó mindenkiért meghalt, hogy mindenki megtalálja benne mennyei forrását. Mind egyek vagyunk Krisztus Jézusban. Egyetlen név, a mi „Atyánk” kimondása által emelkedünk egy rangra. A királyi család tagjaivá, a mennyei király gyermekeivé válunk. Igazságának elvei összekötik a szíveket, legyenek azok gazdagok vagy szegények, nagyok vagy kicsik.
Amikor a Szentlélek megmozdul a lélekben, minden kicsinyes panasz és vádaskodás megszűnik az ember és embertársa között. Az igazság Napjának fényes sugarai világítják be az elmét és a szívet. Nem lesz különbség az Úr imádásában gazdag és szegény, fehér és fekete között. Minden előítélet el fog olvadni. Közeledésünk Istenhez egy testvériségként fog történni. Jövevények és vándorok vagyunk, akik egy jobb, sőt, egy mennyei országba tartunk. Ott minden büszkeségnek, minden vádaskodásnak, minden önámításnak örökre vége szakad. Minden álarcot félreteszünk, és „olyannak fogjuk látni Őt, amilyen”. – The Review and Herald, 1899. október 24.

Lehet, hogy nagyon szerény istentiszteleti házunk van, de ettől még Isten nem tartja kevesebbre. Ha lélekben, igazságban és a szentség szépségében imádkozunk, akkor ez a menny kapuja lesz számunkra. Ahogy az Úr csodálatos tetteinek leckéit ismételgetjük, és imában és énekben fejezzük ki szívünk háláját, a mennyből angyalok veszik át a hangot, és csatlakoznak Isten dicséretéhez és a hálaadáshoz. Ezek a szokások visszaszorítják Sátán hatalmát. Messze űzik a zúgolódást és a panaszkodást, és ezzel teret veszít az ördög.
Az Atya arra tanít, hogy azért gyűljünk össze házában, hogy a tökéletes szeretet tulajdonságait ápoljuk. Ez alkalmassá teszi a föld lakóit arra a lakhelyre, amelyet előkészíteni ment el Krisztus az Őt szeretőknek, ahol szombatról szombatra, újholdról újholdra összegyűlnek majd a szentélyben, hogy az ének magasztosabb dallamaival egyesüljenek hálaadásban és dicséretben annak, aki a trónon ül, és a Báránynak mindörökkön örökké. – The Review and Herald, 1899. október 24.

Mit nem tud pótolni az őszinteség és a becsület? - Boldog otthon, 360. o.