2025. október 3., péntek
Isten leggyengédebb gondoskodásának tárgya
„Akiben az egész épület szép renddel rakattatván nevekedik szent templommá az Úrban, akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.” (Efézus 2:21–22)
Isten élő egyháza Isten lakhelye egyénenként a Lélek által, hogy az ember szép rendben megépített templommá váljon Szentlelkének lakhelyéül, hogy az Úr Jézus Krisztus éljen benne isteni tulajdonságai által megnemesítve és megszentelve az emberi természetet. – Manuscript 193, 1898.
Jézus egyházának a világban kell lennie, de nem távol a világtól. Azzal, hogy az Úr egyházi minőségben hívja össze népét, azt tervezi, hogy egy keresztény családot alkossanak, és naponta váljanak alkalmassá a fenti családhoz való tartozásra.
Így formálja Isten egy testté az Igében hívőket, hogy befolyásuk áldással legyen egymásra és a világra. Minden megtért tag jellemének átalakulásáról tesz bizonyságot, amit bátorságuk és hitük erősít és tart fenn. A leggyengébb szent is, ha hisz a Megváltóban, Krisztus testének tagja; és ha alázatos életet él Istentől függve, megerősödik; mert joga van az Úr gyermekének minden kiváltságához. – Manuscript 157, 1899.
Az egyház Isten leggyengédebb szeretetének és gondoskodásának tárgya. Ha az egyháztagok megengedik, Ő rajtuk keresztül nyilatkoztatja ki jellemét. Azt mondja nekik: „Ti vagytok a világ világossága”. Akik Istennel járnak és vele beszélgetnek, Jézus szelídségét gyakorolják. Életükben a türelem, szelídség és önuralom egyesül szent komolysággal és szorgalommal. Ahogy előrehaladnak a menny felé, úgy kopik le minden éles, durva él a jellemükről, és válik láthatóvá az istenfélelem. A Szentlélek kegyelemmel és erővel munkálkodik az elmén és a szíven. – Manuscript 63, 1901.
Krisztus gondoskodott róla, hogy egyháza egy mennyei világosságtól fénylő, átalakult test legyen, melyé Immánuel dicsősége. Célja, hogy minden keresztényt fény és békés lelki légkör vegyen körül. Határtalan hasznos, ha valaki önmagát félretéve ad helyet a Szentlélek szívében való munkálkodásának, és teljesen Istennek szentelt életet él. – The Review and Herald, 1908. április 30.
Mihez hasonlít a képzetlen értelem? - Boldog otthon, 351. o.