A csiszolás folyamata

Isten nem küld cél nélkül próbákat gyermekeire. Soha nem vezeti őket másképp, mint ahogy ők maguk választanák, ha kezdettől fogva látnák a célt, és felismernék annak dicsőségét, melyet vele együtt munkálkodóként betöltenek. Az Úr fegyelmezésnek teszi ki őket, hogy alázatossá tegye őket, és a megpróbáltatásokon és nyomorúságokon keresztül arra késztesse mindüket, hogy meglássák gyengeségüket, és közeledjenek hozzá. A keresztények Krisztus ékességei. Fényesen kell ragyogniuk az ő kedvességének fényét árasztva. Ragyogásuk attól függ, hogy milyen csiszolásban volt részük. Megválaszthatják, hogy csiszolva vagy csiszolatlanul maradnak. De mindenkinek, akit méltónak nyilvánítanak, hogy helyet kapjon az Úr templomában, alá kell vetnie magát a fényesítési folyamatnak. Az Úr csiszolása nélkül nem tudnak több fényt visszatükrözni egy átlagos kavicsnál. Jézus azt mondja az embernek: Az enyém vagy. Én vettelek meg téged. Most még csak egy nyers kő vagy; de ha a kezembe teszed le magad, akkor kifényesítelek, és a csillogásod, amellyel ragyogni fogsz, dicsőséget hoz a nevemre. Senki se ragadhat ki a kezemből. Különleges kincsemmé teszlek. Koronázásom napján boldogító koronámban ékszer leszel.Az isteni Munkás kevés időt fordít értéktelen anyagokra. Csak a drága ékszereket egy palotához hasonlóan csiszolja, alakítja, minden durva élt levágva róluk. A folyamat nehéz, emberpróbáló, és fájdalmas az emberi büszkeségnek. Krisztus mélyen belevág abba a tapasztalatba, amelyet az ember önteltségében már befejezettnek tartott, és elveszi tőle a magát felemelő jellemet. Levágja a felesleges felületet és a követ szorosan odapréseli a csiszolókoronghoz, hogy minden durva egyenetlenség lekopjon róla. Aztán amikor az ékkövet a fény felé tartja, a Mester meglátja benne saját tükörképét, és méltóként rangsorolja, hogy helyet kapjon az ő kincsesládájában. Áldott tapasztalat, bármilyen súlyos is, ami új értéket ad a kőnek. – The Review and Herald, 1912. március 7.

Mit fogadjon meg Isten előtt egy adósságba keveredett ember? - Boldog otthon, 332. o.