2025. szeptember 14., vasárnap
Szószólónk, Jézus
Ha csábít a bűn, emlékezzünk vissza, hogy Jézus most is a mennyei szentélyben könyörög értünk. Amikor elhagyjuk a bűneinket, és hittel megyünk hozzá, Ő ajkára veszi a nevünket, és bemutatja Atyjának. Így szól hozzá: „Markomba véstem őket, név szerint ismerem őket.” És az angyaloknak kiadja a parancsot, hogy védelmezzék őket. Majd a heves megpróbáltatás napján így szól: „Menj be, népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!” (Ésaiás 26:20) Mik azok a szobák, ahová el kell bújniuk? Ez Krisztus és a szent angyalok védelme. Ebben az időben Isten népe nincs mind egy helyen. Külön csapatokban vannak mindenfelé a földön, és egyesével, nem pedig csoportosan lesznek megpróbálva. Mindenkinek magának kell a próbát kiállnia.Soha nem volt még olyan időszak, amikor az Úr népének nagyobb szüksége lett volna arra, hogy igényt tartson [a menny] ígéreteire, mint most. A hit keze hatoljon át a sötétségen, és ragadja meg a végtelen erő karját. Miközben a bűntől való elszakadás szükségességéről beszélünk, ne felejtsük el, hogy Krisztus azért jött le világunkba, hogy megmentse a bűnösöket, és hogy „Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsidók 7:25). Kiváltságunk hinni, hogy a vére képes megtisztítani minket a bűn minden szennyétől és foltjától. Nem szabad korlátoznunk Izrael szentjének hatalmát. Azt akarja, hogy úgy jöjjünk hozzá, ahogy vagyunk, bűnösen és szennyesen. Az ő vérének nagy ereje van. Ha kísértésbe esel, akkor se csüggedj el. Ez az ígéret végig csendül egészen a mi időnkig: „Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” Úgy érzem, hogy már ezért az egy ígéretért folyamatos hálaéneknek kellene felhangoznia. Gyűjtsük össze az ígéret drága ékköveit, és amikor nagy bűnösségünkkel vádol Sátán, és arra csábít, hogy kételkedjünk Isten üdvözítő erejében, ismételjük Krisztus szavait: „Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6:37) – The Review and Herald, 1908. november 19.
Milyen téren követnek el nagy hibát az édesapák? - Boldog otthon, 329. o.