myBible logó myBible
Fiókom

2025. augusztus 29., péntek

Győzedelmes munkánk

„Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait.” (Zsoltárok 96:2–3)

A lélekmentés hatalmas tervében ránk háruló nagy és győztes feladat a legmagasztosabb és legcsodálatosabb munka. Fel sem tudjuk fogni az értékét. Miközben próbáljuk felmérni a lehetőségeket és megérteni a megváltási terv nagyságát, beszéljünk hittel, hiszen nagy előjogunk együtt imádkozni Pál apostollal, hogy képesek legyünk megérteni „minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét” (Efézus 3:18–19). Magasztaljátok Őt, a Golgotán keresztre szegezett embert! Az elme csodálja jellemének szépségeit, s szemlélve változzatok el képmására! Az ima és hitélet elvezet majd oda, hogy beszélni tudjunk a dicsőségéről és hatalmáról. Az igazi megtérés fogja egyesíteni hitben és szeretetben a szíveket. Megtanít bízni benne, hiszen Ő az egyedüli reménységünk. Megtérésünk révén a gyengeségeinket Isten erejével, tudatlanságunkat az ő bölcsességével, érdemtelenségünket az érdemével, szegénységünket az ő végtelen gazdagságaival, tehetetlenségünket pedig az ő életadó erejével egyesítjük.Tanulmányozzuk Isten Igéjét, hogy lényünk részévé váljon. Krisztus alázatosságának lelkülete fog segíteni abban, hogy megismerjük, aki elhívott bennünket dicsőségre és erényes életre.Ha mindennapjaink részévé válna az igazság, egyre feljebb emelkednénk, és mind több ismeretre tennénk szert Istenről. És akkor dicsőítő énekeket énekelnénk. Krisztus a zsoltáros révén kijelentette: „Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.” (Zsoltárok 22:23) Ő volt a hangadó a világegyetemben. Végtelen hatalma, felfoghatatlan bölcsessége és az emberi családért hozott csodálatos áldozata által értjük meg Isten szeretetét. Arra van szükségünk, hogy Jézus személyesen lakjon a lelkünkben. Tárjuk ki az elménket és a szívünket, hogy az igazság Lelke beköltözhessen. Értékelnünk kell azt az előjogot, hogy a szent és magasztos igazságot birtokolhatjuk. Gondolj arra, mit is jelent ez számunkra, Isten örökösei és Krisztus örököstársai számára! – Letter 28, 1907.

Milyen helyet foglaljon el az életünkben Isten akarata? -  Boldog otthon, 313. o. 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.