2025. augusztus 18., hétfő
Az ember értéke
Az ember szavainál sokkal nagyobb befolyása van annak, amilyen maga az ember. A hallgatag, következetes és kegyes élet olyan élő levél, amit látnak és olvasnak az emberek. Szentsége nem külső hatások eredménye, és nem csupán egy ruházat, hanem belülről fakad. Ha a szívében lakik a jóság, tisztaság, szelídség, alázat és becsületesség, akkor ezek a jellemében is megmutatkoznak, és az ilyen jellem nagy erővel bír. A hódolat viszont nem az eszközt, hanem a nagy munkást illeti meg, aki karjában tartja az emberi eszközt. A Megváltó szeretetével betöltekezett szív kegyelmet kap, hogy továbbadhassa, és élete igazolja az igazság megváltó erejét.A következő bizonyságtevés hangzott el Jézussal kapcsolatban: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (János 7:46) Beszéde azért volt különb mindenki beszédénél, mert Ő minden embernél különbül élt. Ha nem élt volna másképpen, nem beszélhetett volna másképpen. Szavai meggyőző erővel hatottak, mivel tiszta és szent, szerető és együttérző, jóindulattal és igazsággal telt szívből fakadtak. (…)Miközben a betlehemi dombokon a pásztorok a nyájaikat őrizték, angyalok látogatták meg őket. Napjainkban is így történik: miközben Isten alázatos munkása eleget tesz kötelességének, angyalok csatlakoznak hozzá, hallgatják szavait, és feljegyzik, hogy miként végzi munkáját. Ha töretlenül bízik Istenben, akkor az őrzőangyalok nem fogják megengedni, hogy bármi is tönkretegye a munkáját. Nem fogják megengedni, hogy annyira letérjen az útról, amivel már veszélybe sodorja a menny ügyét. Az Úr szemmel tartja népe munkálkodását, és Ő fogja minden cselekedetüket mérlegre tenni.A tiszta és szeplőtlen vallás bizonyságot tesz önmagáról. Átalakítja mindazok jellemét, akik elfogadják, hatékonyabbá teszi a munkájukat, és mindazok életét is szebbé teszi, akik kapcsolatba kerülnek ezzel a vallással. Az ember értékét nem az a felelős pozíció adja, amit betölt, hanem az általa kinyilatkoztatott keresztény jellem. Ha a Megváltó lakik a szívében, akkor munkája magán viseli az isteni érintés kézjegyét. Énje láthatatlanná válik, és feltűnik előtte a szeretetteljes Krisztus. – Letter 187, 1902.
Mi mutatja meg leginkább a valódi jellemvonásainkat? - Boldog otthon, 299. o.