2025. augusztus 16., szombat
A Krisztusban elrejtett élet
Dr. John Cheyne a karrierje csúcsán sem feledkezett meg Isten iránti kötelességéről. Egyik barátjának a következőket írta: „Valószínűleg tudni akarod, hogy milyen az értelmi állapotom. Porig alázom magam, amikor arra gondolok, megtörténhet, hogy zsúfolt életem egyetlen cselekedetét sem kíséri Isten szent tekintete. De amikor eszembe jut a Megváltó meghívása: »Jöjjetek énhozzám!«, és az, hogy elfogadtam ezt a meghívást, sőt, mi több, tudatosan vallom, hogy ég bennem a vágy, hogy mindenben Isten akarata szerint járjak el, akkor elnyerem azt a békét és nyugalmat, amit megígért nekem Ő, akiben nem volt álnokság.” Ez a híres orvos a halála előtt rendelt egy sírkövet, amelyre a következő, öröklétből származó szövegeket íratta: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsidó 12:14)És miközben még a sírból is hívja a bűnösöket a Megváltóhoz és a dicsőséghez, dr. Cheyne a nevét nem vésette fel a sírkőre. Azonban nem felejtett el üzenni az arra járóknak: „Kevésbé fontos az itt nyugvó személy neve vagy szakmája, viszont sokkal fontosabb tudni, hogy Isten kegyelme által megláthatta Jézust, mint a bűnösök egyedüli Megmentőjét, és Jézusra tekintve a lelke békére lelt.”„Imádd Istent, kérd az Urat, hogy megismerhesd az evangéliumot, és nyerj bizonyosságot afelől, hogy Isten elküldi a Szentlelkét, az igaz bölcsesség egyedüli tanítóját azokhoz, akik igénylik.”A sírkőnek az a rendeltetése, hogy minden ember figyelmét Istenre terelje, és segítsen nekik szem elől téveszteni magát az embert. Ez az ember nem hozott szégyent Krisztus ügyére. – Medical Ministry, 51–52. o.
Mi az, amit a férj sosem engedhet meg magának a feleségével kapcsolatban? - Boldog otthon, 296–297. o.