2025. augusztus 6., szerda
Az áldozat útja
Krisztus kijelentette, hogy úgy kell élnünk, ahogyan Ő élt. Lábnyomai az áldozat útján vezetnek. Életünk során a szolgálat számos alkalmával szembesülünk. Körülöttünk mindenütt ajtók nyílnak a munka előtt. A beszéd ajándékának megfelelő felhasználása révén sokat tehetünk az Úrért. A szavak jelentős erőt képviselnek a jóra, ha a Megváltó szelídségével és együttérzésével elegyítjük őket. A pénz, a befolyás, a tapintat, az idő és az erő – mind olyan kapott ajándék, amely hasznossá tesz a körülöttünk élők javára, és így még több dicsőséget szerezhetünk Teremtőnknek.Sokan tekintik előjognak, hogy meglátogathatják azokat a helyszíneket, ahol Krisztus élt, ahol járt, megtekinthetik a tavat, ahol a Mester oly szívesen tanított, vagy a völgyeket és dombokat, amelyek fölött gyakran megpihent a tekintete. De nem kell elutaznunk Palesztinába, ha Jézus nyomdokain akarunk járni. Lábnyomait megtaláljuk a betegek ágya mellett, a szegényes kunyhókban, a nagyvárások zsúfolt utcáin, és mindenütt, ahol vigasztalásra váró szíveket találni. – The Review and Herald, 1912. február 29.Ahogy végigkövetjük egy kispatak folyását, és látjuk, hogy milyen zöld élővilágot teremt maga körül, úgy láthatjuk meg Krisztust is az irgalmas cselekedetekben. Bárhol járt, egészséget és boldogságot árasztott. A vakok és a siketek örültek a jelenlétének. Nagyon sok szem számára Jézus arca volt az első, amit megláthatott, és nagyon sok fül az ő hangját hallotta meg először. A tanulatlanokhoz intézett szavai élő víznek kútfejét tárták fel számukra. Állandó jelleggel és bőséggel osztogatta áldásait. Az ember rendelkezésére bocsátott gazdag isteni ajándékok voltak az örökkévalóságra gyűjtött kincsek. – The Review and Herald, 1912. április 25.Veszendő emberek millióit kötözte meg a tudatlanság és a bűn lánca, és sosem hallottak Krisztus irántuk is kifejezett szeretetéről. Ha a helyükben lennénk, mit várnánk el embertársainktól? Ünnepélyes kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni értük. A következő krisztusi szabály fogja eldönteni, hogy ki áll meg az ítéletkor, és ki bukik el: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.” (Máté 7:12) – The Review and Herald, 1912. február 29.
Mennyi időre szól a házasság? - Boldog otthon, 288. o.