myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 10., csütörtök

A földi természet keresztre feszítése

„Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Galata 5:24)

Nem a magunkéi vagyunk. „Áron vétettünk” (1Korinthus 6:20), „nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon…, hanem drága véren…, Krisztusén” (1Péter 1:18–19), „hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (2Korinthus 5:15).
Ez a végtelen ár lett kifizetve minden emberért. Amikor a menny ezt a kincset kiárasztotta a világra, valójában Jézus által az egész mennyet nekünk adta, így megvásárolta minden emberi lény akaratát, érzelmét, elméjét és lelkét. Minden ember az Úr tulajdona. – Christ's Object Lessons, 326. o.
Az „áron vétettetek” kifejezés számunkra a mindenséget jelenti. Akkor az értünk kifizetett ár iránti hálánk jeléül miért nem kínáljuk fel testünket és lelkünket annak, aki az ő vérén váltott meg? Amit Ő megváltott, azt talán nem kell tisztán és szentül megőriznünk? A testünket is végtelen áron váltotta meg, hiszen saját testét adta a világért.
A test a szenvedélyek székhelye, amelyek által cselekszik. A „testi” vagy „testi kívánságok” kifejezések az ember elbukott, alsóbbrendű természetére utalnak; de a földi természet önmagában semmit sem tehet Isten akarata ellen. Azt a tanácsot kaptuk, hogy szegezzük keresztre a földi természetünket érzelmeivel és kívánságaival együtt. Hogy tehetjük meg? Talán fájdalmat kellene okoznunk a testünknek? Semmiképp. se, hanem meg kellene halnunk a bűnnek. El kell távolítanunk a megromlott gondolatokat. Minden emberi hajlamot a lélek felsőbbrendű erőinek kell alávetnünk. Legfőképpen az Úr szeretete uraljon, egyedül Krisztus foglalja el a szív trónusát. Úgy tekintsünk a testünkre, mint Isten megvásárolt tulajdonára, végtagjaink pedig váljanak a feddhetetlenség eszközeivé. – Manuscript 1, 1888.
Jézus kész segíteni a benne bízóknak. Boldogságot bocsát azok rendelkezésére, akik hozzá ragaszkodnak. Ezek az emberek azon az úton járnak, amelyen Megváltójuk vezeti őket, és az Úrért készek keresztre feszíteni földi természetüket minden érzelmével és kívánságával együtt. Reménységük alapja Krisztus, ezért a földi viharok nem fogják elsodorni őket erről a biztos alapról. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 225. o.

Mit okoznak az éles, durva szavak? - Boldog otthon, 262. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.