2025. július 13., vasárnap
Legfőbb kötelességünk
Annyira tökéletes az a jellem, amit Krisztus tanítványának el kell sajátítania, hogy a hitetlen ember szerint nincs is olyan ember, aki megszerezheti. Viszont aki Isten gyermekének vallja magát, annak nem szabad megelégednie ennél alacsonyabb mércével. A hitetlenek nem ismerik azt a mennyei segítséget, amely megadatott azoknak, akik hit által igénylik az Úr segítségét. Minden eszköz azon lélek rendelkezésére lett bocsátva, aki szeretne a mennyei természet részesévé válni és tökéletességre eljutni Jézus Krisztusban. A jellemből minden azonosított jellemhibát késedelem nélkül el kell távolítani.Isten népe minden cselekedetét változtassa áhítattá. Azzal a meggyőződéssel vegyen részt minden étkezésen, hogy a Mindenható végtelen szeretetének iránta kifejezett jelében részesül. Egy feladat elvégzése pedig a következő felmerülő feladat kezdete kell, hogy legyen. Ezek után keresztény jelleme meg fog mutatkozni szüntelen engedelmességében és Jézus Krisztus iránt végzett szolgálatában.Vállalkozzon az ember bármilyen közönséges tevékenységre, ha keresztény, akkor hordoznia kell Krisztus igáját. Ő legyen imádatának célja! Magasabb rendű kötelességeihez kell ragaszkodnia. Jézus Krisztus, a Mester minden tanítványára a maga igáját helyezte. A szolgálatvállalás az Úr igájának elfogadása melletti fogadalmat jelenti. Bármit, ami beárnyékolhatja vagy akadályozhatja az Isten iránti tökéletes szolgálatot, el kell távolítani, függetlenül annak természetétől vagy sajátosságától. (…)Az Úr saját természetét egyesítette az emberivel, hogy így még inkább nyilvánvalóvá váljon szeretetünk és csodálatunk célja. Hív, hogy közeledjünk a nagy világossághoz, és csodáljuk az emberi természetbe öltözött láthatatlan Istent, aki a mi szemünkhöz igazítva csökkentette le dicsőségének fényét, hogy mi is szemlélhessük arcát. Krisztus a mennyei világosság. Az arcát szemlélve láthatjuk meg Istent. Ne feledd: Jézus azért imádkozott, hogy népe egyesüljön vele úgy, ahogy Ő is egy az Atyával, és hogy gyermekei is ott lehessenek, ahol Ő van, és szemlélhessék dicsőségét. – Letter 117, 1896.
Hogyan tudnak együttműködni a szülők egymással? -Boldog otthon, 265. o.