myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 9., szerda

Az erkölcsi erők védelmezése

„Szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek.” (1Péter 2:11)

Az emberi közbeszédben mutatkozó trágárság már-már riasztó méreteket ölt. Mindez a gondolatok és az erkölcsi elvek hanyatlásának a jele. Nagyon ritka lett az igazán méltóságteljes jellem. Csak alig látni valódi szerénységet és tapintatot. Már csak kevés tiszta és feddhetetlen ember él. Isten szomorúanveszi tudomásul mindezt. A szennyes gondolatok szokássá válnak, a lelken sebhelyek és foltok lesznek. Egy gonosztett elkövetése után megjelenik a szégyenérzet, amit Krisztus vérén kívül semmi sem törölhet le, és ha nem hagyják el a. rossz szokást a legnagyobb eltökéltséggel, akkor a megromlott lélek kútfejéből eredő áradat másokat is megront.Némelyek valósággal bevonzzák a kísértést, amikor olyan kétes helyzetekbe keverednek, melyek során biztosan megkísértetnek. A legbiztonságosabban úgy maradhatunk távol a bűntől, ha mindenkor és minden körülmény között kellő figyelmet fordítunk arra, hogy ne az ösztöneinktől vezetve járjunk. Cselekedj istenfélelemmel, és akkor biztos lehetsz abban, hogy helyesen jársz el, a hírnevedet pedig bízd az Úrra! Ha így teszel, akkor nem fogja gyalázat beárnyékolni a jellemedet. Senki se tudja úgy megrontani a jellemet, ahogy a cselekedeteinkkel mi magunk meg tudjuk rontani. Az értelem szüntelenül a tiszta és szent dolgokon elmélkedjen! A szentségtelen utalásokat azonnal ki kell űzni, csak tiszta és felemelő gondolatokat és szent csodálatot kell ápolni, s úgy az elme a mennyei dolgok iránti csodálat révén egyre több istenismeretre tesz szert. A Mindenható egyszerű eszközöket bocsát minden ember rendelkezésére, amelyek elegendőek a végső nagy cél, a lélek megmentése érdekében.Törekedj a magasztos és szent mérce elérésére, tűzz ki nagy célokat, légy bátor, mint Dániel, legyél elszánt és kitartó, és azután az ellenség nem fogja tudni meghiúsítani a növekedésedet. Értelmi és erkölcsi erőnléted nehézségektől, változásoktól és bonyodalmaktól függetlenül folyamatosan fejlődni fog. – Letter 26d, 1887.

Milyen szavakat kellene kerülnünk a családi életben? - Boldog otthon, 261. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.