2025. július 7., hétfő
Küzdelem a tisztaságért
A nevelés fontos része annak tudatosítása, hogy miből is áll az elme, a lélek és a test tisztasága. Amikor a jellemből hiányzik a tisztaság, amikor a bűn a jellem részévé válik, akkor olyan erővel képes hatni az elmére, mint egy pohár erős alkohol. Az önfegyelemnek és az értelemnek erejét túlszárnyalják azok a gyakorlatok, amelyek hátrányosan hatnak az emberre, és ha kitart ezekben a bűnös szokásokban, elméje meggyengül, megbetegszik és egyensúlyát veszti. Az ilyen ember átokká válik önmaga és a vele kapcsolatba kerülők számára. A helytelen szokások könnyebben kialakulnak, mint a jó és helyes szokások, és sokkal nehezebben távolíthatóak el. Ismert tény, hogy mindez a szív bukott természetének tudható be – kevesebb erőkifejtés szükséges ahhoz, hogy az igazság és feddhetetlenség tartós és tiszta szokásainak kialakítása helyett inkább elkeserítsük a fiatalokat, megrontsuk erkölcsi gondolkodásukat és vallásos jellemüket. A hanyagság, a gyönyörök szeretete, az ellenségeskedés, a büszkeség, az önfelmagasztalás, az irigység és a féltékenység maguktól nőnek, nincs szükségük példaképre vagy tanulásra. Jelen, bukott állapotunkban csak annyi kell, hogy engedd az elmédet és a jellemedet a természetes hajlamok kénye-kedvére. A természet világában, ha elhanyagolsz egy földterületet, hamarosan megjelenik a tövis, az értékes búzaterméshez vagy a gyönyörű virágok megjelenéséhez azonban gondoskodásra és kemény munkára van szükség. Ezúton felhívjuk a figyelmeteket a gonosszal szembeni állandó ellenállásra.Az egész menny érdeklődéssel figyeli azokat, akiket Isten oly nagyra becsült, hogy szeretett Fiát halálra adta megváltásuk érdekében. Egyetlen Isten által teremtett lény sem képes ilyen fejlődésre, kifinomultságra és nemes életre, mint az ember. De amikor az embert eltorzítják saját aljas szenvedélyei, vajon milyen látványt nyújt az Úr előtt? Az ember nem is érti igazán, hogy mivé válhat. Krisztus kegyelme által állandó értelmi fejlődésnek örülhetne. Bárcsak az igazság fénye ragyogna elméjére, és Isten szeretete áradna ki a szívére, hogy a keresztre szegezett Jézus kegyelme által az erő emberévé, a föld gyermekévé, ugyanakkor a halhatatlanság örökösévé váljon! – Letter 26d, 1887.
Mi az egyetlen biztos tanácsadó a gyermekek nevelésében, vezetésében? - Boldog otthon, 260. o.