myBible logó myBible
Fiókom

2025. június 12., csütörtök

Ne bonyolítsuk túl a dolgokat!

„Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta.” (2Timóteus 2:4)

Jézus azt szeretné, hogy megváltott tulajdonai ne bonyolódjanak bele olyan dolgokba, amelyek a kísértések veszélyeinek teszik ki őket. A teremtés révén az Úr tulajdona vagyunk, és az övéi vagyunk a megváltás által is. Minden érzékszervünket tartsuk éberen és tevékenyen, hogy megfelelő kapcsolatot ápolhassunk Istennel.Az általunk választott társak vagy segítségünkre lesznek, vagy akadályt fognak jelenteni. Nem kell kockázatot vállalnunk azzal, hogy olyan helyzetbe keveredünk, amikor gonosz angyalok környékezhetnek meg a kísértéseikkel és csapdáikkal. Sátán vonzó kísértésekkel közelíti meg a lelket. A világosság angyalaként jelenik meg, és látszólagos jóságba öltözteti kísértéseit. A legfontosabb dolgunk, hogy elhatárolódjunk bármitől, ami valamilyen módon foltot ejthetne a lelkünkön.Ha nem tesszük a Bibliát életünk legfontosabb mércéjévé, akkor lelkünk az öröklött szokások és ízlések csapdájába esik. Isten számára különös értéket képvisel a lélek, drágábbnak tartja még Ofír aranyánál is. Az emberi lélek értékét Krisztus szabta meg. Szemléld megalázkodását, szenvedéseit és halálát! Ha fontosnak tartotta volna saját jólétét, döntését és érdekeit, akkor sose tette volna lehetővé, hogy beléphessünk a mennyei udvarokba. Mit nyert az ember, miután egész életében saját hajlamait követte, képességeit Sátán oltárán áldozta fel, és saját érdekei alapján járt el? Elnyerte a világ olcsó dicséretét. De mit veszített? Elveszítette az áldott örökkévalóságot. Isten elhív, hogy fejlesszük az erőnket, képességeinket, agyunk és izmaink erőnlétét, és ne foglalatoskodjunk lényegtelen, léha dolgokkal, amelyek szórakozást és önfelmagasztalást hoznak. Figyelmünkbe ajánlja az öröklétet, és szeretne a Szentlélek vezetése alá vonni. Tiszta, magasztos és nemes dolgokról elmélkedjünk. Isten nekünk, tulajdonainak ezt mondja: „Avagy nem tudjátok-é, hogy nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Korinthus 6:19–20) – Manuscript 21, 1898.

Mi csüggeszti el a gyermekeket, és váltja ki belőlük a nemtörődömség lelkületét? - Boldog otthon, 229. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.