myBible logó myBible
Fiókom

2025. május 31., szombat

Bőséges áldás

„Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében.” (Kolossé 1:10)

Tanulmányozzuk Pál imáját, amelyet a kolosséi testvérekért mondott: „Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetvén az ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel.” (Kolossé 1:9–11) Milyen tökéletes ez az imádság! Nincs korlátja az áldásoknak, amelyekben részesülhetünk. Beteljesedhetünk „az Isten akaratának megismerésével”. A Szentlélek soha nem ihlette volna Pált arra, hogy ezt az imát elmondja a testvéreiért, ha nem lett volna arra lehetőség, hogy az Úr a kérésnek megfelelő módon adjon választ. Az efézusi gyülekezetnek ezt írta Pál: „Ez okáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, hogy adja meg nektek az ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben, a szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak légyen dicsőség az egyházban Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Efézus 3:14–21)Itt a keresztény élet által megnyíló lehetőségeket láthatjuk. Mennyire elmarad ettől a normától a mai egyház!. Én és önmagam és megint én… ez, ami látható. Mikor ébredünk fel? Mikor fogunk végre megfelelni Krisztus elvárásainak? – Letter 179, 1902.

Milyen tulajdonságok jelennek meg a gyermek természetében, ha azokat az anya nem tagadta meg magától már a szülés előtt? - Boldog otthon, 217. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.