myBible logó myBible
Fiókom

2025. május 3., szombat

Krisztusra építve

„Ezért így szól az Úr Isten: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!” (Ésaiás 28:16)

„Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely Jézus Krisztus.” (1Korinthus 3:11) 
„És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk.” (Apostolok cselekedetei 4:12)

Krisztus az Ige, Isten kinyilatkoztatása – az ő jellemének, törvényének, szeretetének, életének kinyilatkoztatása – az egyetlen alap, amelyre építhető az olyan jellem, amelykiállja az idők próbáját.Jézusra azáltal építünk, hogy engedelmeskedünk az Igéjének. Nem az az igaz, aki csupán helyesli az igazságot, hanem, aki igazságot cselekszik. A szentség nem rajongás érzése, hanem annak az eredménye, hogy az életünkben mindent átadunk Istennek, és teljesítjük a mennyei Atyánk akaratát.A vallásos élet azt jelenti, hogy Krisztus szavai szerint élünk. Nem azért cselekszünk így, hogy kiérdemeljük Isten kegyelmét, hanem azért, mert – teljesen érdemtelenül – részesültünk szeretetének ajándékában. Krisztus az ember üdvösségét nem a puszta hitvallásra, hanem az igazság cselekedeteiben megnyilvánuló hitre építi. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” (Róma 8:14). Nem azok, akiknek a szívét megérinti a Lélek, nem azok, akik hébe-hóba engednek a befolyásának, hanem akiket a Lélek vezet, azok Isten fiai. – The Review and Herald, 1908. december 31.
Legyünk Isten fiai és leányai, akik szent templommá növekednek az Úrban.„Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek. Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.” (Efézus 2:19–20) Ez a mi kiváltságunk. (…)Minden jellemet meg kell mérni a szentély mérlegén, ha az erkölcs és a lélek fejlődése nem áll arányban a lehetőségekkel és az áldásokkal, akkor a név mellett egy „hiányjelet” jegyeznek be. A mi vezetőnk a világ világossága, és az utunk egyre világosabbá válik, ahogy Jézust követve haladunk előre. Ó, bárcsak a vezetőnk közelében maradnánk! (…) Azok, akik Jézus jellemét alázattal tanulmányozzák, egyre inkább az ő képmását fogják tükrözni. – The Review and Herald, 1895. március 19.

Ki áll a szülők mellé, amikor gyermekeik előtt világossá teszik az üdvözítő igazságokat? - Boldog otthon, 174. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.