Isten ígéreteinek kertje

Isten ígéretei olyanok, mint a kertben növekvő gyönyörű virágok. Az Úr azt szeretné, ha időznénk felettük, alaposan szemügyre vennénk őket, gyönyörködnénk bennük, és értékelnénk azt a kegyelmet, amelyben Isten részesített bennünket azáltal, hogy ilyen gazdagon gondoskodott a szükségleteinkről. Ha nem szemlélnénk a menny ígéreteit, nem tudnánk megérteni az Atya irántunk való kegyelmes szeretetét és könyörületét, és nem ismernénk fel, milyen drága kincseket készített azoknak, akik szeretik Őt. A lelket akarja bátorítani, hogy hitben nyugodjon meg benne, mint az ember egyetlen menedékében.A legsötétebb, Sátán által fölénk hozott felhőkön keresztül is el kell küldenünk a kéréseinket, hogy a hitünk az ígéret szivárványával körülvett Isten trónjáig hatoljon, a bizonyosságig, hogy Isten igaz, és benne nincs változás vagy változás árnyéka. Úgy tűnhet, hogy a válasz késik, de ez nem így van. Ő hallja a kérést, és akkor válaszol, amikor az a hozzá forduló szempontjából a legszükségesebb, és amikor a kérés teljesítése a leginkább szolgálja örök érdekeinket. Isten az utunk mentén mindenütt elszórja áldásainak magvait, hogy könnyebbé tegye a menny felé vezető utunkat. (…)Járuljunk tisztelettel a kegyelem trónja elé, felidézve magunkban Isten ígéreteit, szemlélve jóságát, és hálás dicséretet mondva a soha nem változó szeretetéért. Ne a mi véges imáinkban bízzunk, hanem a mi mennyei Atyánk szavában, az ő irántunk való szeretetének bizonyosságában. Vigyük a kéréseinket a kegyelem trónjához, reménykedve az ő változatlan szeretetének ígéretében. Hitünket próbára teheti a késedelem, de a próféta megmutatta, hogy mit kell tennünk. „Ki féli közületek az Urat, és ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár, és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenre!” (Ésaiás 50:10)Várjatok az Úrra! Ő ígéretet tett, és ebben bizonyosak lehetünk. (…) Aki éhezi és szomjazza az igazságot, megelégszik. – The Review and Herald, 1895. november 19.

Miről ne felejtkezzenek el a szülők? - Boldog otthon, 167. o.