Bizalom nyomorúság idején

Órákat töltöttem ébren és fájdalmak között, de közben Isten drága ígéretei felüdítő és életadó erővel jutottak eszembe.* A drága Megváltó nagyon közel volt hozzám, és szívesen gondoltam Jézus szeretetére. Gyengéd könyörülete, a tanítványainak elmondott tanításai olyan világossá és érthetővé váltak, mintha a lélek mennyei mannával táplálkozott volna. (…) Amikor az Úr azt látja jónak, hogy így szóljon: „Feküdj türelmesen, és elmélkedj”; és amikor a Szentlélek annyi minden kimondhatatlanul értékes dolgot idéz az emlékezetembe, akkor nem tudom, mi okom lenne arra, hogy panaszkodjak. (…) Felidézem magamban azokat a sorokat, amelyek sokszor vigasztaltak nyomorúságomban:
„Egy lépést sem látok magam előtt, amint egy új esztendőt taposok; A múltat Isten őrzi, és a jövőt az ő kegyelme ragyogja be, És ami a távolban sötétnek látszik, az felderenghet, ahogy felé közeledem.
Ó, békés, boldog tudatlanság; áldott érzés a jövőt nem ismerni; Megnyugtat a hatalmas kar, mely nem enged el, S lecsendesíti szomorú lelkem, hogy megpihenjek a keblén, mely annyira szeret.
 Hát megyek tovább, a jövőt nem tudva, és nem szeretném, ha ismerném. Inkább megyek Istennel a sötétben, mint egyedül a fényben. Inkább járok hit által ővele, mint magányosan, látás szerint. Szívem visszariad a próbától, amelyet a jövő tartogat, Mégsincs más gondom, csak amit az Úr jósága választott. Az előtörő könnyet így halkan elfojtom, mert »Ő tudja«.”
 – Manuscript 40, 1892.* Hosszú betegség és szenvedés alatt íródott, míg a szerző Ausztráliában tartózkodott.

Hogyan menekülhetnének meg sok bajtól a gyermekek? - Boldog otthon, 163. o.