myBible logó myBible
Fiókom

2025. április 13., vasárnap

Ahogy a hit működik

„Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.” (Galata 5:6)

Krisztus azáltal nyilvánította ki az irántunk való nagy szeretetét, hogy az életét adta, hogy el ne vesszünk a bűneink által, és ránk adja az ő üdvösségének ruháját. Ha ezt az isteni szeretetet a szívünkben hordozzuk, az megszilárdítja és meg is erősíti a közösségünket a hozzánk hasonló hitűekkel. „Aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1János 4:16) A testvéreink iránti szeretetünk megerősödése erősíti a Krisztus iránti szeretetünket. A szeretet elvét Isten és azok iránt, akikért a Megváltó meghalt, a Szentlélek tudja megeleveníteni és a hittestvérek iránti kedvességgel, gyengédséggel megszilárdítani, illetve azokkal a tettekkel megerősíteni, amelyek arról tesznek bizonyságot, hogy Isten a szeretet. Az az összefonódás, amely összhangba hoz szívet szívvel, nem szentimentalizmus eredménye, hanem egy egészségesen működő elv munkájának a gyümölcse. A hitet a szeretet mozgatja, és tisztítja meg a lelket minden önzéstől. A lélek így teljesedik ki szeretet által. És miután Krisztus drága vére által kegyelemben és irgalomban részesültünk, hogy is ne válnánk gyengéddé és irgalmassá? (…)A Jézus Krisztusba mint személyes Megváltóba, a bűneinket és vétkeinket önmagára vállaló, a bűntől megóvni képes és az ő nyomdokain vezető személybe vetett hitet Ésaiás könyve 58. fejezete mutatja be. Ez a szakasz a szeretet által munkálkodó és a lelket az önzéstől megtisztító hit gyümölcseit szemlélteti. A hit és a cselekedetek itt összefonódnak.„Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-e, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ… És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” (Ésaiás 58:6–10) – The Review and Herald, 1910. március 17.

Hogyan válhatunk Krisztus munkatársává? - Boldog otthon, 145. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.