2025. április 3., csütörtök
Különleges gondoskodás az erőtlenekről
Az ember Isten tulajdona, és az angyalok nagy érdeklődéssel figyelik, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Amikor a mennyei lények azt látják, hogy azok, akik Isten fiainak és leányainak vallják magukat, krisztusi erőfeszítéseket tesznek a tévelygők megsegítésére, és gyengéd együttérzéssel fordulnak a bűnbánók és az elesettek felé, angyalok sietnek a segítségükre, és emlékezetükbe idézik azokat a szavakat, amelyek megnyugvást adnak, és felemelik a lelket. Szent angyalok kísérik minden ember életét. Nem szabad megvetően tekintenünk Isten legkisebb gyermekére sem. (…)Jézus az ő drága életét áldozta Isten legerőtlenebb gyermekéért, és személyesen gondoskodik róluk. Az istenfélők körül erős angyalok táboroznak. Legyünk tehát óvatosak, és soha ne engedjük, hogy egyetlen megvető gondolat is megfogalmazódjon bennünk az Úr legkisebbjei közül bárki iránt is. Gondoskodó szemmel figyeljünk a tévelygőkre, bátorítsuk az elesetteket, és féljünk attól, hogy valamilyen meggondolatlan tettel elfordítsuk őket a szánakozó Megváltótól. (…)Az egész mennyei világ részt vesz az elveszettek megmentésének munkájában. Az angyalok élénk érdeklődéssel figyelik, hogy ki indul el a kilencvenkilenc juh mellől viharban és esőben a vad sivatagba, hogy megkeresse az eltévedt bárányt. Elveszettek mindenhol ott vannak körülöttünk, akik sajnálatos módon vészesen elhanyagoltak. Isten számára azonban értékesek, mert Krisztus a vére által váltotta meg őket. – The Review and Herald, 1896. június 30.
Mindazzal, ami előnyt jelent a számunkra másokhoz képest – legyen az neveltetés, műveltség, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat –, adósok vagyunk a kevésbé kedvező helyzetben lévők iránt, és amennyire csak rajtunk áll, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, akkor a gyengék kezét kell tartanunk. A dicsőséges angyalok, akik mindenkor látják a mennyei Atya arcát, különleges feladatuknak tekintik ezt a tevékenységet. Az angyalok mindig ott vannak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, azoknál időznek, akiknek a legkeményebb harcot kell vívniuk önmagukkal, és akik számra a legtöbb kihívást jelenti a környezetük. Ebben a szolgálatban Krisztus igaz követői együttműködnek egymással. – The Youth’s Instructor, 1902. június 12.
A családunkban miből legyen kevesebb, és mi az, amiből többre van szükség? Boldog otthon, 131. o.