2025. március 25., kedd
Az imádság értékes ideje
Az Úr megígérte, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, ott Ő is jelen lesz közöttük. Akik együtt imádkoznak, azokat a szent Isten megerősíti. Nagyon fontos a csendes ima, de arra is szükség van, hogy a keresztények találkozzanak, és komoly imában egyesülve forduljanak a menny felé. – The Review and Herald, 1896. június 30.
Ragadjatok meg minden lehetőséget, hogy részt vegyetek az imaórákon. Azok, akik valóban keresik az Istennel való közösséget, ott lesznek az imaközösségben. Hűségesen teljesítik a kötelességüket, és őszinte buzgalommal törekszenek minden áldást elnyerni, amit csak lehet. Minden lehetőséggel élnek, hogy ott legyenek, ahol a mennyből érkező fénysugarakat befogadhatják. – Steps to Christ, 98. o.Azért gyűlünk össze, hogy gondolat és véleménycsere által építsük egymást, erőt, világosságot és bátorságot kapjunk azáltal, hogy megismerjük egymás reménységét és törekvéseit. A hit által elmondott, őszinte, szívből jövő imáink következtében erőnk forrása által felüdülünk és megerősödünk. E találkozók legyenek a legértékesebb alkalmaink. (…)A hitélet során nem mindenki jut el ugyanarra a tapasztalatra. Azonban amikor a különböző lelkigyakorlatokon találkoznak, akkor mondják el egyszerű alázattal tapasztalataikat. Mindenkinek, aki keresztényként él, olyan tapasztalatra kell eljutnia – és fog is jutni –, amely eleven, újszerű és érdekfeszítő. Az élő tapasztalat a mindennapi próbákból, küzdelmekből és kísértésekből, erős elhatározásokból és győzelmekből, valamint a Jézus által elnyert nagy békességből és örömből áll. Az ilyen tapasztalatokról szóló egyszerű bizonyságtétel fényt, erőt és ismeretet ad, amely segít másokat előrehaladni az istenfélő életben. – Testimonies for the Church, 2. kötet, 578–579. o.
Neveld rá az elmédet arra, hogy szeresd a Bibliát, szeresd az imaórákat, szeresd az elmélkedés óráját és mindenekelőtt azt az időt, amikor Istennel beszélgetsz. – Testimonies for the Church, 2. kötet, 268. o.
Mi szolgálja az elme megnyugtatását, a jellem fejlődését és nemesítését? - Boldog otthon, 121. o.