Az alázat lelke

Imádkozz gyakran mennyei Atyádhoz. Minél sűrűbben imádkozol, a lelked annál közelebb kerül Isten szent jelenlétébe. A Szentlélek „kimondhatatlan fohászkodásokkal” közbenjár az őszinte imádkozóért, meglágyítja a szívet, és legyőzi Isten szeretete. Az igazságosság Napjának fényes sugarai eloszlatják a lélek köré vont sátáni felhőket és árnyakat, és az elmét és a szívet mennyei fény világítja meg.
Ne csüggedjetek, ha úgy tűnik, hogy nem érkezik azonnali válasz imáitokra. Az Úr látja, hogy gyakran evilági gondolatok keverednek az imádságba. Az emberek azért imádkoznak, hogy kielégítsék önző vágyaikat, az Úr azonban nem úgy teljesíti a kéréseiket, ahogyan azt ők várják. Addig viszi őket próbákba, enged meg megalázó helyzeteket, amíg egyre világosabban nem látják, hogy mire van szükségük. Nem teljesíti azokat az emberi kívánságokat, amelyek a lealacsonyodott vágyakat elégítik ki, amelyek kárt okoznak az embernek, és Isten előtt megszégyenítik őt. Nem ad olyat az embereknek, ami a becsvágyukat kielégítve pusztán az önfelmagasztalást szolgálja. Amikor Istenhez megyünk, tegyük alázatos és töredelmes szívvel, és rendeljünk alá mindent az ő szent akaratának.
A Gecsemáné-kertben Krisztus így imádkozott Atyjához: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár!” A pohár, amelyért imádkozott, hogy távozzék el tőle, amely a lelke számára keserű volt, az az Istentől való elszakadás pohara volt a világ bűnei miatt. (…) „Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39) A Krisztusban levő alázatnak az a lelke, mikor Ő imádságban Istenhez fordult, az a lelkület, amely elfogadható Isten számára. Az embernek éreznie kell rászorultságát, tehetetlenségét, kicsinységét. Minden erejét mozgósítsa a segítség iránti őszinte vágyódása kifejezésében, és meg fog érkezni a segítség. (…) A hitnek át kell hatolnia a sötétségen. Járj Istennel a sötétben és a fényben egyaránt, és ismételd e szavakat: „Hű az, aki ígéretet tett.” (Zsidók 10:23) Hitpróbáinkon át fogunk megerősödni az Istenbe vetett bizalomban. – The Review and Herald, 1895. november 19.

Mit üzent Ellen White a családoknak? - Boldog otthon, 118. o.