2025. március 19., szerda
Őrizd az imádság óráját
Aki Isten országának polgára, az szüntelen a nem látható dolgokra figyel. A földi gondolkodás hatalma megtört a jellemfejlődése terén. A mennyei vendég állandó jelenlétében él az ígéret szerint: „Szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (János 14:21) Úgy jár Istennel, mint Énókh: állandó közösségben. (…)A naponta megkísértett, a nép vezetői által állandóan elutasított Krisztus tudta, hogy imádsággal kell megerősítenie emberi mivoltát. Ahhoz, hogy áldássá legyen az emberek számára, Istenhez kell fordulnia megtartó erőt és állhatatosságot kérve. Így adott példát tanítványainak, hogy miben rejlik az ő ereje. Az Istennel való mindennapi közösség nélkül egyetlen ember sem nyerhet erőt a szolgálathoz. Minden egyes ember az összes próbájával, kísértésével, bánatával és csalódásával együtt adja át magát a szerető mennyei Atyának. Senki nem lesz az ellenség áldozatává, aki így helyezi a bizalmát Istenbe.„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.” (Zsidók 4:15–16) (…)Féltve őrködjetek az imádságra és önvizsgálatra szánt órák felett. Különítsd el minden nap egy részét a Szentírás tanulmányozására és az Istennel való közösségre. Így nyersz lelki erőt, és növekedsz Isten kegyelmében. Egyedül Ő tudja helyes irányba fordítani a gondolatainkat. Egyedül Ő adhat nekünk nemes törekvéseket, és formálhatja jellemünket az isteni hasonlatosságra. Ha komoly imában közelítünk hozzá, Ő szent célokkal és őszinte vágyódással tölti be a szívünket a tiszta élet és gondolkodás után. (…)A leggazdagabb áldásokat adja azoknak, akik tiszta szívvel szolgálják Őt. Mindazokat tanítja, akik megnyitják a szívüket az utasításai előtt, és engedelmeskednek szavának. – The Review and Herald, 1910. november 10.
Mit fogadott el Keresztelő János már gyermekségétől fogva? - Boldog otthon, 113. o.