myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 13., csütörtök

Személyes közbenjárónk

„Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt, aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is értünk.” (Róma 8:34)

Az Úr Jézus a személyes közbenjáród. (…) Ismételd el sokszor, újra és újra a nap folyamán: „Jézus meghalt értem. Látta, hogy veszélyben vagyok, ki vagyok szolgáltatva a pusztulás veszélyének, és feláldozta magát, hogy megmentsen. Ő nem tekint szánakozás nélkül a reszkető imádkozóra, aki a lába elé borul, és nem mulasztja el, hogy felemelje őt.” Ő az ember szószólója. Felmagasztalta azokat, akik hisznek benne, és az áldások kincsestárával ajándékozta meg őket. Az emberek egyetlen áldást sem tudnak adni társaiknak, a bűn egyetlen foltját sem tudják eltüntetni. Csak Krisztus érdeme és igazsága az, aminek hasznát látjuk, és ez bőségesen a rendelkezésünkre áll. Isten áldásaiból mindenkor meríthetünk. Amikor hozzá fordulunk, azt válaszolja: „Én itt vagyok.” Krisztus mint közbenjáró nyilatkoztatta ki magát. Azt szeretné, ha tudato-sulna bennünk: a kegyelme volt az, ami arra késztette, hogy a mi helyettesünk legyen. Az érdemeit a jóillattétel oltárára helyezi, hogy a szentek imáival együtt felajánlja. Így, amikor a tömjénfelhő felemelkedik az Atyához, Jézus szeretett gyermekeinek könyörgései az ő érdemeivel egyesülnek.Az Atya bűnbánó gyermekei minden imáját meghallgatja. A földi könyörgés hangja egyesül a közbenjáróéval, aki a mennyben imádkozik, és akit az Atya mindenkor meghallgat. Ezért az imáink szüntelen emelkedjenek fel Istenhez. Ne egy emberi lény nevében szálljanak fel, hanem annak nevében, aki a mi helyettesünk és kezesünk. Krisztus az ő nevével ajándékozott meg bennünket, hogy éljünk a lehetőséggel. (…)Jézus úgy fogad és üdvözöl, mint személyes barátját. Szeret téged, és azt ígérte, hogy megnyitja előtted kegyelmének gazdag kincsesházát, hogy birtokodba vedd a gazdagságát. Így szól: „Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom nektek, hogy én kérni fogom az Atyát tiértetek. Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.” (János 16:26–27) A gyakorlatban azt mondja: Kérjetek a nevemben, és ez lesz az útleveletek Atyám szívéhez és kegyelme minden gazdagságához. – Letter 92, 1895.

Mi nem lehet tiszta szeretet? - Boldog otthon, 105. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.