myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 3., hétfő

Erő, ima által

„Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” (Zsoltárok 95:6)

Krisztus arról tett bizonyságot a tanítványai előtt, hogy meghatározott időre van szükség az áhítathoz. Imádság előzte és szentelte meg szolgálatának minden tettét. (…) Az imádság éjszakai órái, amelyeket a Megváltó a hegyen vagy a pusztában töltött, elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy felkészüljön a következő napok megpróbáltatásaira. Érezte, hogy szüksége van a lélek és a test felfrissülésére és megerősítésére, hogy ellen tudjon állni Sátán kísértéseinek. Azok, akik a követőiként igyekeznek élni, ugyanezt a szükségletet fogják tapasztalni. (…)Krisztus ígéretet tett arra, hogy a helyettesünk és kezesünk lesz, és senkiről sem felejtkezik el. Az ő engedelmességéből fakad a tökéletes engedelmesség kimeríthetetlen tárháza. A mennyben az ő érdemeit, önmegtagadását és önfeláldozó életét mint tömjént gyűjtik össze, hogy aztán ez az ő népe imáival egyesüljön. Ahogy a bűnösök őszinte, alázatos imái Isten trónjához emelkednek, Jézus egyesíti velük az ő tökéletesen engedelmes életének érdemeit. Imáinkat ez a tömjén teszi jó illatúvá. (…)Mindenki gondoljon arra, hogy Isten országának titkait nem lehet emberi értelemmel felfogni. Az igaz hit, az igaz imádság milyen erős! A farizeus imája értéktelen volt, de a vámszedő imája meghallgatásra talált a mennyei udvarokban, mert készségesen megragadta a Mindenható segítségét. A vámszedő szégyenkezett az önzése miatt. Ennek így kell történnie mindazok életében, akik Istent keresik. A hit és az ima az a két kar, amellyel a rászorultságát érző imádkozó a végtelen szeretetbe kapaszkodik. (…)Jézus Krisztussal beszélgetünk az életutunkon, és Ő ezt mondja: „A jobbodon vagyok.” Mindennap közösségben járhatunk Krisztussal. Amikor halkan beszélünk a vágyunkról, lehet, hogy emberi fül számára nem hallható, ez a szó azonban nem némulhat és nem veszhet el még a hétköznapi élet forgatagában sem. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Fölé emelkedik az utca zajának, a gépek hangjának, egészen a mennyei udvarokba fel. Istent szólítjuk meg, és az ima nála meghallgatásra talál. Tehát: „Kérjetek, és adatik nektek.” – The Review and Herald, 1900. október 30.

Mi történik a házasságra lépők jellemével? - Boldog otthon, 94. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.