2025. február 28., péntek
Keresztény mindenben
Krisztusnak, a drága Megváltónak kell a keresztény számára mindenné válni. Minden megszentelt gondolat, minden tiszta vágy, minden isteni szándék tőle származik, aki a világosság, az igazság és az út. Krisztusnak az igazság Lelke által kell élnie tanítványaiban. (…) Pál azt mondja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20) (…)Végtelen szeretete arra ösztönözte Őt, hogy felvállaljon bennünket a világmindenség előtt, és arra kérte a mindenség Urát, hogy az emberi család képviselőjeként tekintsen rá. Azonosította magát a mi érdekeinkkel, kitárta keblét a halálos csapás előtt, magára vette az ember bűnét és annak büntetését, és az ember helyetteseként tökéletes áldozatot mutatott be Isten előtt. Így engesztelő áldozata révén hatalmat nyert arra, hogy az ember számára tökéletes igazságosságot és teljes üdvösséget ajánlhasson fel. Aki hisz benne mint személyes Megváltóban, nem vész el, hanem örök életet nyer.Jézus azonosította magát a választott és megpróbált népével. Úgy szól magáról, mint aki személyesen érintett mindenben, ami velük történik. (…) Miután különböző módokon illusztrálja a népéhez fűződő kapcsolatát, végül kijelenti, hogy a nagy napon minden cselekedet felett ítélkezik majd, mintha azt saját maga tette volna.Nem hasonlítható semmihez a népével való együttérzése. Nem közömbös, egyszerű szemlélőként tekint népe szenvedéseire, hanem azonosul a szükségleteikkel és fájdalmaikkal. Ha a népét bántják, gúnyolják, megvetik, a szenvedéseiket úgy jegyzik be a mennyei könyvekbe, mintha azok vele estek volna meg. Isten gyermekének kiváltságait, áldásait az apostol a következő szavakkal mutatja be: „Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége.” (Kolossé 1:27) Amikor felismerjük, hogy Krisztus a dicsőség reménysége, hogy mi benne teljesedhetünk ki, akkor majd kimondhatatlan és dicsőült örömmel fogunk örvendezni. – Manuscript 13, 1892.
Férj és feleség mibe ne éljék bele magukat, ha nehézségeik, gondjaik és csüggesztő körülményeik támadnak? Boldog otthon, 92. o.