myBible logó myBible
Fiókom

2025. február 20., csütörtök

Hűen a nevünkhöz

„Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.” (1János 2:6)

Keresztényeknek hívnak bennünket. Legyünk tehát méltók ehhez a névhez. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztushoz hasonlóak leszünk. Azt jelenti, hogy önmagunkat megtagadva követjük Jézust, magasra emeljük szeretete zászlaját, önzetlen szavakkal és tettekkel tiszteljük Őt. Az igaz keresztény életében nincs semmi önzés, mert az énje már meghalt. Krisztus földi életében nem volt önzés. Emberi természetünket viselve teljes mértékben mások javára szentelte az életét. (…) Krisztus követőinek szóban és tettben egyaránt tisztává és igazzá kell válniuk. E világban – a gonoszság és a romlottság világában – a keresztényeknek a Megváltó tulajdonságairól kell tanúskodniuk. Minden cselekedetük és szavuk legyen mentes az önzéstől. (…)A pogányok nagy apostola ezt mondta: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20) Pál hit által nyerte el Krisztus kegyelmét, és ez a kegyelem betöltötte lelke szükségleteit. Hit által fogadta el a mennyei ajándékot, és adta tovább a világosságra vágyó lelkeknek. Erre a tapasztalatra nekünk is szükségünk van. (…) Imádkozzatok ezért a hitért. Küzdjetek érte. Higgyétek, hogy Isten megadja nektek. (…) Tanuljatok tőle, aki azt mondta: „Én szelíd és alázatos szívű vagyok.” (Máté 11:29) Ha tőle tanulsz, megnyugvást találsz a lelkednek. Napról napra tapasztalatot szerzel Istennel, felismered üdvözítő kegyelme nagyszerűségét és a vele való eggyé válás dicsőségét. Egyre inkább megtanulod, hogyan élj keresztény-ként, és egyre jobban kiformálódik benned a Megváltó képmása.Ha önmagunknak meghalunk, ha a látásunk kiszélesedik arra, hogy mi lehet Krisztus a számunkra, és mi mivé válhatunk az ő kezében, ha a keresztény közösség kötelékében egyesülünk egymással, Isten hatalmas erővel munkálkodik majd rajtunk keresztül. Akkor igazság által szentelődünk meg. Valóban Isten választottjai leszünk, és az ő Lelke irányít majd bennünket. Életünk minden napja értékessé válik, mert lehetőséget látunk általuk arra, hogy a ránk bízott ajándékokat mások számára is áldássá tegyük. – The Review and Herald, 1907. május 30.

Mely szívek nem távolodhatnak el egymástól nagyon messzire? Boldog otthon, 81. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.