2025. február 14., péntek
Krisztus igazságába öltözve
Szívünk a legteljesebb bizalommal fordul a Megváltó felé, amikor arra gondolunk, hogy mit tett értünk már akkor, amikor még bűneinkben éltünk. Hit által nyugodhatunk meg a szeretetében. Jézus így szól: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6:37)Rettenetes dolog lenne bűneink ruhájában állni Isten elé, hiszen életünk minden titkát látja az ő szeme. Azonban Krisztus áldozatának eredményeként tisztán és szeplőtlenül állhatunk Isten elé, aki megbocsátotta a bűneinket, és tartozásunkat elengedte. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1János 1:9) A megváltott bűnös – akit a Megváltó érdemei tettek tökéletessé – Krisztus igazságossága köntösébe öltözve állhat a bűngyűlölő Isten elé. – The Review and Herald, 1910. május 5.
A bűnös csak a Krisztus nevébe vetett hit által üdvözülhet. (…) A Krisztusba vetett hit nem a teremtmény munkája, hanem Isten munkája az emberi elmén, amit a Szentlélek hoz létre a lélekben. Ő nyilatkoztatja ki Jézust, ahogyan Krisztus is kinyilatkoztatta az Atyát. „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Megigazító, megszentelő erejével fölötte áll annak, amit az emberek tudománynak neveznek. Ez az örökkévalóság tudománya. Az emberi tudomány gyakran megtéveszt és félrevezet, de a menny igazsága sohasem visz vakvágányra. Olyan egyszerű, hogy egy gyerek is megértheti, és mégsem találják a legnagyobb tudósok sem a magyarázatát. Megmagyarázhatatlan és fel nem mérhető, minden emberi kifejezést meghalad. – The Review and Herald, 1904. november 3.
Milyen kimondhatatlan szeretetet tanúsított a Megváltó az emberek fiai iránt! Nemcsak elveszi a bűn bélyegét, hanem megtisztítja és megnemesíti a bűnöst, és az ő saját igazságossága köntösébe öltözteti, amely folt nélküli, és a menny szövőszékén készült. Nemcsak a bűn büntetésétől szabadítja meg a bűnöst, hanem egységbe hozza önmagával, és ráárasztja igazsága fényes sugarait. A világmindenség üdvözli és elfogadja Isten szeretett fiaként. Az elbukott ember bűnbánata és hite micsoda dicsőséget adhat Istennek! – The Review and Herald, 1899. május 23.
Mit tegyenek azok, akik érzik, hogy rossz házasságot kötöttek, mégpedig egy életre? Boldog otthon, 73. o.