myBible logó myBible
Fiókom

2025. január 12., vasárnap

Krisztus, az isteni kinyilatkoztatás

„Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.” (János 16:27)

 
A világegyetem Istene szentségét és dicsőségét látva megrémülünk, mert tudjuk, hogy az ő igazsága nem engedi felmenteni a bűnösöket. Azonban nem kell rettegnünk, mert Krisztus azért jött a világra, hogy kinyilatkoztassa az Úr jellemét, és rávilágítson az ő atyai szeretetére fogadott gyermekei iránt. Isten jellemében nem csupán a természet csodálatos művei alapján gyönyörködhetünk, hanem Jézus egyszerű, kedves élete alapján is, aki az Urat irgalmasabbnak, könyörületesebbnek és gyengédebbnek mutatta be földi szüleinknél is.Jézus úgy tett bizonyságot az Atyáról, mint akiben bízhatunk, és aki előtt feltárhatjuk szükségleteinket. Amikor félünk Istentől, és beárnyékol bennünket az ő dicsőséges fenségének gondolata, az Atya Krisztusra mint a képviselőjére mutat. Ami Jézusban a gyengédség, együttérzés és szeretet megnyilvánulása, az az Atya tulajdonságainak visszatükröződése. A golgotai kereszt Isten szeretetét nyilatkoztatja ki az ember előtt. Krisztus a világegyetem uralkodóját mint a szeretet Istenét képviseli. A próféta által így szólt az Úr: „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” (Jeremiás 31:3)Krisztus érdemei által juthatunk el Istenhez, és Ő arra kér bennünket, hogy hozzuk elé a próbáinkat és a kísértéseinket, mert mindezeket megérti. Nem akarja, hogy emberi füleket terheljünk a bajainkkal. Krisztus vére által járulhatunk a kegyelem trónjához, hogy segítséget találjunk szükség idején. Bizonyossággal mehetünk az Úrhoz, ezt mondva: „Az örök szeretet elfogadott engem.” „Mert őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.”„Akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az őbenne való hit által.” (Efézus 2:18; Efézus 3:12)Ahogyan egy földi szülő bátorítja a gyerekét, hogy bármikor forduljon hozzá, úgy bátorít bennünket is az Úr, hogy vigyük elé szükségleteinket, vágyainkat, hálánkat és szeretetünket. Minden ígérete biztos. Jézus a mi kezesünk és közbenjárónk, és Ő minden erőforrást a rendelkezésünkre bocsátott, hogy tökéletes jellemünk legyen. – The Youth’s Instructor, 1892. szeptember 22.

Mi a kereszténység erejének legnyilvánvalóbb bizonyítéka, amelyet a világnak is be kell mutatnunk? Boldog otthon, 32. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.